Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. I. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 43-44. (Budapest, 1963)

IV. Harcok a holnapért

let, hogy pozitiv Jellemű, cselekvő alakokat ábrázoljunk a színpadon, láthatóan azért feneklett meg, mert például Strunovát, a letűnő világ megtestesítőjét, a szerző gátlá­sok nélkül rajzolja meg és teljesen beleviszi a játékba, Tonyicseket, Jendát és Olgát viszont szégyenkezéssel bé­lyegezi és ezek az alakok szinte a keze alatt halványulnak el. Persze ne várjuk, hogy ezt a más embert szónoklatokkal hívhatjuk a színpadra vagy különösen, hogy erőszakkal hur­colhatjuk oda. A színpadon csak az jelenhet meg, ami szer­zőink élettapasztalatában és képzelőerejében is megvan. Ez a képzelőerő reális tapasztalatból táplálkozik - ahol nem igy van, csak papir és frázis születik. "Az emberi szubjek­tivitás jelentőségét az ember egyéniségében rejlő anyag jelentősége határozza meg". A kritika és az elmélet nem idézheti elő, hogy korunknak ez az óhajtott hőse elfoglal­ja a drámában az élet igazsága szerint őt megillető helyet. Ezt a hőst csak a darabok szerzői és a színházak kelthetik életre. A kritika és az elmélet azonban sokat tehet, ha felismeri, hogy az eddig játszott darabokban hol jelenik meg csiráiban a majdani szocialista drámai hős. A szocia­lista dráma hőse nem valahol a távolban várja, hogy elér­kezzünk hozzá és hogy a már teljesen kialakult és mindenki számára szembetűnő vonások alapján felismerjük. Itt van kö­zöttünk, vázlatosan már benne is van darabjainkban. Fontos, hogy idejében felismerjük és ne csapjuk be az orra előtt az ajtót csak azért, mert még nem hasonlít eléggé a régi el­képzeléseink szerinti hőshöz és nem kinál a szerzőknek olyan anyagokat, amelyekből tegnapig a hősöket alkották. Az életben minden, amihez hozzá nyúlunk, ellentmondást hord önmagában. Vagyis - önmagában hordja a dráma lehetősé­gét! A művészet valamennyi ága közül éppen a dráma a leg­eszményibb eszköz a fejlődés kifejezésére, mivel a dráma alaptörvénye azonos azzal az alaptörvénnyel, amelyet a marx­ista filozófia a természetben és a történelemben felfede­zett. A szinház társadalmi hatékonysága és óriási feladata az emberi történelemben nem csupán abban áll, hogy élő em­- 127 -

Next

/
Thumbnails
Contents