Craig, Gordon: Hitvallás a színházról - Korszerű színház 42. (Budapest, 1962)

A színház művészetéről

avatnálak be, jobban megrögződnének benned tanításom fontosabb és értékesebb részei* De most is átadhatok még néhány általá­nos eszmét, amelyet előnyösen használhatsz, és olyanokat is, amelyek tilalmakat foglalnak magukba. Például, először is, ne törd magad - különösen ne az agyadat, és az ég szerelmére csak azt ne gondold, hogy múlhatatlanul szükséges valamit, különö­sen valami rettentő okos dolgot, csinálnod. Visszaemlékezem, mennyi bajom származott belőle, amikor huszonegy éves koromban nekigyürkőztem.hogy hagyományos jelle­gű díszleteket tervezzek, holott semmiféle rokonszenvet nem éreztem a hagyomány iránt; és a ráfordított időt teljesen el­veszettnek tekintem. Másokkal ellentétben az a véleményem,hogy teljesen értéktelen volt. Emlékszem, hogy épp a IV. Henrik számára terveztem díszleteket. Abban az időben egy szinész­­igazgatónál működtem. Olyan színházban, amelyben a székek,asz­talok és más részletkérdések túlságosan is fontos, fotografi­­kus szerepet játszottak s mivel nem tudtam jobbat, ezt kellett követendő példának tekintenem. Ezért a IV. Henrik az én elkép­zelésemben csak egyetlen jó szerepből, a Hal hercegéből ál­lott,és harminc-negyven olyan alakból, akik csak úgy ott mász­kálnak körülötte. A jobboldalon ott állt a szokott asztal szé­kekkel, hátul a szokásos ajtó és, amit abban az időben egye­dülállóan meíész gondolatnak tartottam* ezt az ajtót egy ki­csit oldalt tolva helyeztem el. Volt ablak retesszel és ki­linccsel, felgyürt függönyök, amelyek mér kissé használtnak, látszottak és kint az angol táj villanásnyi részletei. Voltak hosszú nyakú kancsók; és, természetesen, a függöny felmenete­lekor "koszos fickók" nagy csoportja tiint fel, ki-be rohan­­gászva, a szomszéd teremből pedig joviális ivók zaja hallat­szott át. Megszólalt a kedélyes kis függöny-zene, az a lendü­letes jig-dallam, amely olyan ismerőssé vált a számunkra, és megjelent az a bizonyos három lány, akik nevetve haladnak el az ablak mögött. Az egyik bedugja a fejét az ablakon, kacag és 88

Next

/
Thumbnails
Contents