Craig, Gordon: Hitvallás a színházról - Korszerű színház 42. (Budapest, 1962)

Kulcs az életemhez

öntöttem, amit érzek és ha segit a Színház családjának. Igazam volt; ha nem, jó éjszakát.

Mi járt az agyamban - milyen lelkiállapotban voltam - amikor ebben az 1906-os évben Firenzébe érkeztem?

Ismét egyszer zavarban voltam, látván, hogy olyan kevés ember van, aki egyáltalában hisz valamiben. Néhány régi barátomon kivül, akik zenét szereztek, verset és prózát Írtak, épületeket emeltek, festettek, rajzoltak, vagy - kis számban - színházban játszottak /Irving 1905-ben meghalt/ - néhány nagyon kevés ilyen emberen kívül senkit sem láttam, aki bármilyen kicsit is értékes dologban hitt volna. Voltak néhányan, akik önmagukban hittek - üzletemberek, jogászok, politiknsok, újságírók és hasonlók. Erőkkel nem is volt semmi baj - erőszakos, rámenős, konok fickók, néha brilliáns szónokok és cselekvő emberek: de az önzés, minden jogosultsága ellenére, alapjában rossz dolog. Engem - mint azt látták és hallották - nagyon érdekeltek a művészetek: mindig lekötöttek a művészet csodás világai, és egyre többet akartam megtudni arról az úgynevezett művészetről, amelyben nevelkedtem: a Színházról.

De eredményeim, felfedezéseim és kudarcaim után, nem valami boldogan érkeztem Firenzébe. Bár az akadályok nem rettentettek el; csak az riasztott meg, az szomorította napjaimat, hogy milyen hitetlenek az emberek és asszonyok. Legfeljebb egyetlen dologban mertek hinni, a saját céljaikban.és az rossz cél volt - mert csak arra irányult, hogy "előbbre jussanak". Mindegy hogyan - min keresztül - mit megkerülve, kinek a feje fölött • csak egyetlen dolog számított, bogy, amint ők mondták, "sikerük legyen". Ezt a szűkre korlátozott célt ezek a kis emberek kicsinyke becsvágyukkal elég hamar elérték. Találkoztam velük Londonban és otthagytam őket; aztán Berlinben és más német központokban akadtam rájuk; és most itt is, a régen holt nagy művészek városában, itt mászkált az ilyen kis moderneknek, becsvágyó kapaszkodóknak egész raja. Ezek többnyire

58