Craig, Gordon: Hitvallás a színházról - Korszerű színház 42. (Budapest, 1962)

Kulcs az életemhez

- kivéve talán egy pár négert Genova utcáin és néhányat egy York melletti csűrben,

Isadora ennek az évszázadnak az első éveiben jött hozzánk. Amikor meghalt, akkor néhányunk számára megszűnt létezni a tánc. A tánc és a balett két külön dolog. A balett legalább 300 éven át virágzott. Kedves és kellemes dolog a figyelem középpontjában állni. De nincs okom rá, hogy olyan komolyan vegyem a balettet, mint az elmúlt harminc valahány év néhány rajongőja.A balett szép erős növény lehetett a tizenhetedik században, amikor még élt Monteverdi Itáliában és Ben Jonson Angliában és irt zenét és verseket ezekhez a ritka látványosságokhoz - amelyek királyi és hercegi udvarok számára készültek és pénzt nem hoztak. A közönség tudniillik azokban a napokban általában boldog volt, ha kimaradhatott belőlük - a reklámügynököket pedig nem fizették azért, hogy lendítsék fel az üzletet az udvarnál. A nagyközönség azokban az időkben egymással táncolt, úgy, mint manapság - csak nem nagy télikertekben vagy jégpályákon két és fél, vagy öt shilling belépti dij mellett, hanem egymás között, jókedvében, az utcákon, vagy a borospincékben. Élvezte hát, ha jiget^ és más vidám táncot járhat - és hagyta, hogy a balett igen előkelő paloták nagy termeiben bontakozzék ki.

A nagyközönség jobban szerette otthoniasan élvezni a dolgokat - a nagyközönséget még nem tanították meg mindenféle fecsegéssel arra, hogy valakinek tekintse önmagát. Szeretett táncolni - a balett meglehetősen nevetséges volt a számára,nem mintha a nagyközönség ezt ennyi és ennyi szóban el is mondta volna -, mert hiszen sohasem kérdezték meg a véleményét. Pénzzé jig vagy gigue Írországi eredetű népi tánc, elsősorban matrózok járták. Ritmusa igen élénk, dallama jellegzetes. A XVI. században terjedt el Angliában, majd a dallam a XVII. század folyamán a zenetörténetbe is belépett, elsősorban Bach és Händel révén, akik számos "gigue"-et komponáltak.

48