Craig, Gordon: Hitvallás a színházról - Korszerű színház 42. (Budapest, 1962)

Kulcs az életemhez

Rengeteg barát - de egyiknek sincs kedve vagy ereje a segítségre. Kivéve a művészeket, akik nagy zajt csaptak ez ügyben, London felhúzta fáradt szemöldökeit, összeszoritotta erőtlen ajkait és kövér pénzeszacskóinak zsinórját.

Furcsa szó a "lehetetlen". Én is egyike voltam a lehetetlen alakoknak - és időben lettem egyik vezetője ennek a roppant tömegnek /az egyik csoportjának/. A Lehetetlenek bünbánat nélküli függetlenek; ők az igazi lázadók - akik azért kezdenek lázadozni, mert arra születtek.

Mi, a Lehetetlenek látunk szellemeket - nekünk vannak mostohaapáink - mi eddzük humorérzékünket - mi esünk őrült szerelembe - nekünk van édesanyánk. Fiatalkorunkban mindnyájan sok jót képzeltünk magunkról, kicsit kritikusan szemléltük egymást és nem szerettük a többieket. Az egyik Lehetetlen gyakran kötött erős barátságot a másik Lehetetlennel. Néha-néha két Lehetetlen szerelembe is esett egymással - még hozzá nagyon komolyan... mindvégig gúnyolódva önmaguk felett - legalábbis majdnem mindvégig.

Mi, Lehetetlenek, úgy éreztük /és tudtuk/, hogy tehetséges emberek vagyunk - haszontalanok a világ számára, mert a világ képtelen volt értékelni vagy szolgálatába fogadni, fizetni vagy táplálni bennünket. Az emberek mindig azt kivánták tőlünk, hogy legyünk gyakorlatiasabbak'; azt kivánták, ne legyünk olyan határozottan önmagunk; ne csináljunk folyton valamit, ne viseljünk bizonyos holmikat, ne javasoljunk, ne cselekedjünk. Pedig mi elég alaposan tettünk egyet-mást. De nem vették tudomásul, amig valamelyikünk hangosan ki nem kürtölte kicsiny tetteinket.

Azok, akiknek szenvedélyesen nem tetszettünk, szüntelenül becsméreltek - nyilvánvaló módon, mert a mi bűneink nem az S bűneik voltak, és folyton azon panaszkodtak, hogy a technikánk nem elég gyors. így szóltak: "Bolondok vagytok - nem tudjátok, hogyan kell zsebet metszeni - hamiskártyázni - hazudni, mintha

42