Craig, Gordon: Hitvallás a színházról - Korszerű színház 42. (Budapest, 1962)

Kulcs az életemhez

így volt ez 1889-ben - és akkor már igy volt több évszázada. A józan ész diktálta ezt a felfogást. A józan ész azt mondta: "Ha te, a szinházi vállalkozó húsz színész számára húsz szövegkönyvről gondoskodsz, többe fog neked kerülni, aint amennyit erre költhetsz - hiszen hetente négy uj darabot mutatsz be. De ha úgy találod, hogy két példány oldalait kitépve minden színésznek odaadhatod a maga kis részecskéjét - helyes - végy két példányt," De talán még ez is túlzás. "He*, uram - mondta a Józan Ész -, végy egy Írnokot, aki esténként ügyelő és nappal nem sok dolga akad és az Írja ki kézzel minden szereplő szövegét."

így nem sok tanulnivaló jutott és az ember hamar megtanulta a végszavakat, amelyek először némi akadályt okoztak. És ezen a módon kellett a régi időkben nekifogni a szerepek tanulásának, mindenkinek, öreg és fiatal színészeknek - és mielőtt valaki könnyedén kritizálni kezdené ezt a szokást, be kell bizonyítani. hogy ez a lehető legrosszabb módszer. Vannak ebben a módszerben javallható dolgok. De rá fognak jönni, milyen könnyen nyerhet egy ifjonc olyan benyomást, hogy a drámairás egész más, mint aminek mi tudjuk. Az a kis papirdaraöka, az a pár töredezett mondat az öreg Hallet, a súgónk vagy ügyelőnk kézírásával papírra vetve - hát ez lenne az irodalom? -kérdi a csodálkozó kezdő és nem kapván feleletet, ő maga hozzáteszi: "Voltaképpen - az Írás egyáltalán nem nagy dolog - egészen addig, amig mi meg nem szólaltatjuk." Ilyen a színész.

És csak amikor már abbahagytam a színjátszást, akkor engedhettem meg magamnak, hogy újra átgondoljak néhány dolgot, írják a darabot? - Mit jelent az, hogy írni? - Mi a könyv? - Mi a rajzolás és festés? - És a tánc - az mi? És a zene? így jöttek felém a kérdések sűrűn és vadul és én, hogy meg ne fojtsanak, elhárítottam őket azzal, hogy majd visszatérhetnek hozzám - egyenként és később.

30