Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)

Bevezetés

?edig ezt az álláspontot Tairov hosszú éveken át következetesen vallotta s erőfeszítéseit alapvetően a színész technikájának fejlesztésére és csillogtatására alkalmas müvekre es műfajokra Összpontosította. Bzért rendezte meg már a Szabad Színházban Schnitzler Plerette fátyla c. drámai költeményét Dohnányi pantomim-feldolgozásában, ezért választotta ki színpadi megvalósításra Kalidasza Sakuntaléját /1914/, a szimbolista Annyenazkij Thanyraez Kytharedészét /1916/, Oscar Wilde Salome.iét /1919/» B. T. A. Hoffmann Brambllla hercegnőiét /1920/. Ezekben az előadásokban azonban hiába kerestük volna a műfaji tisztaságot, mert Tairov nemcsak a színésztől kívánta meg, hogy egyforma tökéllyel játsszék egyik nap tragikus, a másikon komikus, sőt buffo szerepet, egyformán tudjon bánni a hangjával és a testével, legyen hajlékony ás ruganyos, értsen az akrobatikához és a zsonglőr-mutatványokhoz, hanem a rendezőnek is feladatául tűzte ki, hogy akár egy és ugyanazon az előadáson belül is biztos kézzel alkalmazza a misztérium és a farce, a tragédia és a harlequinade, a pantomim és a commedia deli*arte elemeit.

Szinészcentrlkus elméletének megfelelően a rendező legfőbb feladatát abban látta, hogy a rendező megfelelő játékalkalmat teremtsen a tökéletes színésznek. Ezt szolgálta díszlet- és jelmezelmálete is. A díszlet három funkciójából /színhely, játéktér, atmoszféra-teremtő/ az elsőt szinte teljesen mellőzte,s minden erőfeszítését arra összpontosította, hogy a színpadi építmény megfelelő támaszpontokat biztosítson a színészi játékhoz. Elképzeléseinek megvalósításához az akkor divatos kubista irányzathoz tartozó festőket hívott segítségül. Bz valóban hozzásegítette, hogy elképzelései szerinti színpadképeket teremtsen,de bizonyos mértékig el is vitte a színjáték látványossági elemeinek formalista kiképzése irányában.- 8 -