Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)

Bevezetés

A Hagy Októberi Szocialista Forradalom az oroszországi színházi életre dönti hatással volt. Megfelelő uj drámai müvek hiányában az első időszakban monumentális, nem egyszer több száz vagy több ezer szereplőt mozgató - többnyire szabadtéri - játékokat rendeztek. A tömegek szerepének fokozottabb kidomboritása néhány évig a monumentalitás eszközeivel történt s nem véletlen, hogy Tairov az uj idők szellemének monumentális színjátékok rendezésével akart hódolni. A huszas évek elején érdeklődése ebbe az irányba fordult, ekkor rendezte meg színháztörténeti jelentőségű Phaedráját /1921/, majd 1922-ben monumentális formában oldotta meg Lecocq Giroflá. Girofla c. operettjét, ezt követte 1924-ben első kísérlete klasszikus orosz színmű bemutatására /Osztrovszkijs Vihar/,1927-ben pedig Hasenclever-Gorodatzki Antigonéd át vitte színre. Ebben az időszakban fordult végleg a társadalmi tematika felé és mutatta be O’Neill két színmüvét, a Vágy a szilfák alattot /1926/ és A négert /1929/, valamint Brecht Weill Koldusoperád át, /1930/.

Erre az időre már valóban beérett Tairov másfél évtizedes elméleti és pedagógiai munkásságának gyümölcse.Sikerült megteremtenie azt a fejlett-beszéd és mozgástechnikájú színészt, aki már nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is meg tudta formálni a azinpadi alakot, elérkezett tehát annak az ideje, hogy maga Tairov is revízió alá vegye a drámai szövegről alkotott formalista nézeteit. Ennek a kíméletlen önbirálattal párosult formai és tartalmi érettségnek, leszürtségnek eredménye lett aztán Tairov legnagyobb rendezői sikere,Visnyevezkij Optimista tragédiájának 1933- ae bemutatója, amely egy csapásra elhallgattatta a nagy kísérletező bírálóit.

Addigra Tairov eljutott Sztanyiszlavszkij rendszerének helyse értékeléséhez, a két évtizeddel előtte tervezett szintézishez. De amilyen mértéktelen volt a tagadáa- 9 -