Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)

Bevezetés

veiről beszélünk, mindig az illető irányzat objektive kimutatható, fő jellemzőjét tartjuk szem előtt, lehántva róla a Járulékos elemeket.

Kos, Tairov éppen a következetességet hiányolta a Szabad Színház működéséből, s ezért elhatározta, hogy megteremti a maga szinházát, ahol kialakíthatja előbb a szintetikus színészt, majd a szintetikus szinjátékot is.

1914-ben, néhány hasonló gondolkodású fiatal müvéezszel együtt végre létrehozhatta a moszkvai Kamara Színházat. Szinházát tudatosan kísérleti műhelynek tekintette, s ebben az elhatározásában nem sok tekintettel volt a közönség igényeire, sőt a közérthetőségre sem. Ezért kellett aztán még évekkel később, a szovjet rendszer idejében is elviselnie az arisztokratizmus, az esztétizálás és a kozmopolitizmus vissza-vlsszatérő vádját.

Mint már említettük, Tairov a Művész Színház gyakorlatának tagadásából indult ki, bizonyos vonatkozásokban azonban ez a tagadás odáig ment, hogy kétségbevonta a Művész Színház művészeti alapelveit is. A Művész Színház alázatosan szolgálni igyekezett a szerző gondolatait, szentnek tartotta a szöveget, Tairov kijelentette, hogy számára a darab szövege pusztán nyersanyag, amelynek szerepe a színházi produkciók létrehozatalában nem több, mint a színészi Játéké vagy a díszleté. Tairov a szöveget az előadás akusztikai elemének tekintette és lényegi funkciójául a zenei ritmus és az atmoszféra kialakítását Jelölte meg. Roppant Jellemző ilyen szempontból ez a két megállapítása: "Már régen szakitanunk kellene azzal a felfogással, hogy a színpadi szöveget csupán az eszmék és a gondolatok közvetítőjének tekintjük" és "A beszéd logikai és pszichológiai felépítése fontossági sorrendben csak a ritmikai felépítés mögött következik". Ha figyelembe vesszük is, hogy ezeket a sorokat a köznapias szövegmondás szürkesége miatt érzett aggodalom diktálta, az álláspontot nem tekinthetjük másnak, mint formalizmusnak.- 7 -