Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)
A színpadi atmoszféra
A fejlődés e szakaszában mindig a tervezőművész segítette a rendezőt. A naturalista színház természetszerűen a színpadi makett megformálásával kereste azt az atmoszférát, amelyen belül színészének élnie kellett. Minthogy a naturalista színház élethüségre törekedett, olyan feltételeket kellett teremtenie, amelyek segítségével mind a néző, mind pedig a színész legyőzhette a szinház-teremtette ámítást, azt képzelvén,hogy nem a színpaddal, hanem a való élettel van dolguk. E célnak megfelelően, mint már volt alkalmam említeni, eleinte egyes szobákat, majd szobasorokat, sőt egész lakásokat és házakat építettek. Az effajta terjedelmes építményeket természetesen nem lehetett egyszerre színpadra teremteni. A tévedések elkerülése céljából a mértékeket, a terveket, a perspektívákat stb. először kis térfogatban kellett lerögzíteni és csak aztán nagyították fel őket a színpadra. A célravezető előkészítő próbáknak, kísérleteknek és ellenőrzésnek a makett volt .a legjobb eszköze. A naturalista színházban tehát minden adott díszlet rendkívüli "élethüségét" a makett segítségével teremtették meg. A tervezőművésznek eközben, természetszerűen, rendkívül szerény szerep jutott. Azt hiszem, nem tévedek,ha azt mondom,hogy a tervezőművész szerepe a naturalista színházban müvészetellenes szerep volt, mert a szinház és a rendező nem művészi kompozíciót kívánt a tervezőművésztől, hanem a valóság Illúzióját, amelynek lényeges ismertetőjele a - minden művészi kompoziciós lehetőséget kizáró - esetlegesség. Mindez még élénken él az emlékezetemben és nem is igényel bizonyítást. Nyíltan és leplezetlenül jelentkezett ez a makettben, amellyel oly sokszor visszaéltek.- ó6 ~
