Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)

A zene a színházban

Nagy a jelentősége a színházban ennek az elemnek, egyenértékű a zene jelentőségével.

Minden művészetek közül a zene áll a színházművészethez a legközelebb.

Ezt már a régi görögök is megérezték, amikor a zene és a tánc /vagyis a mozdulat, tehát a szinház/ múzsáit egy és ugyanazon eredetű névvel illették: Euterpe és Terpszichoré.

Megérezte ezt a zseniális Gluck is, amikor Orfeuazát komponálta. Szobájában a cselekvő személyeket székekkel helyettesítve, kutatta az egyes szereplők cselekvését, mielőtt véglegesen leirta volna a benne felbuzogó melódiákat.

Mi magunk erőteljesen érezzük mindezt, amikor a színházban a ritmikai problémák megoldásán dolgozunk.

A pantomimmai való munka is erről győz meg bennünket, egyszerűen a megcáfolhatatlan szinpadszerüségével,

A legnagyobb bizonyító erővel rám személy szerint a Démon színpadra vitele hatott, amelyben az egész rendezés és az egyes szereplők, valamint a kórus mozgása kizárólag ritmikai alapon épült fel.

Ahogy a színháznak szükségé van a költőre, mint segítőtársra, ugyanúgy van szüksége a zeneszerzőre is, hogy autonóm művészete sokrétű lehel őségéinek teljes kimeii thetetlen bőségét megszólaltathassa, hogy a színész palettája uj, izgalmas színekkel gazdagodjék.

Azt az örvendetes biztonságot, amellyel ezt megállapíthatom, Genrih Porterrel^való csaknem négy éves együttműködésemnek köszönhetem.

A Figaro házassága, a íhamvrasz Kltharedész. a Bohóckirály és a Brambilla hercegnő beszédes bizonyítékai annak, hogy milyen csodálatos színeket bocsáthat a színész

1/Porter, Genrih /ez. 1884/ ismert szovjet zeneszerző.

62 -