Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)

A rendező

zik. Mihelyt a rendező valamely hamis, gyökereiben szinházellenes elvet követ, a színészt is ennek az elvnek kell alávetnie, és ebből következően harcba keveredik az igazi színészi alkotással, amelyre ránehezedik a hamis színházi elv.

A rendezői erőszakról szóló panaszok oka tehát egy adott irányzat természetéből fakad.

Ugyanilyen helyzetben van a Stilbühne rendezője is, jóllehet ott a probléma más megvilágításban jelentkezik.

Minthogy a Stilbühne rendezője egy stílusbeli célt állit munkája elé és ennek nevében igyekszik elnyomni a színész reális lényét, amely a színész anyagául szolgál; minthogy arra törekszik, hogy a színészi alkotás reális formáit stilizált keretbe kényszerítse bele és a színészi emóciót is stilizálja, kénytelen megfosztani a színészt saját színészi anyaga alkotó felhasználásától. A színész színészi anyaga felhasználásával a naturalista színházban a kiagyalt élethüség illúzióját rombolná szét, a Stilbühnében pedig ugyanezzel áz eszközzel halomra döntené a kiagyalt stílust, az egész gépesített struktúrát, amelyhez ennek a színháznak elkerülhetetlenül el kellett jutnia.

A rendező tehát a Stilbühnében is idegen, művészetellenes elv hatalma alá kényszeríti és ennek következtében elnyomja a színészt.Itt is indokolt tehát az általánossásban elterjedt vélemény, hogy a rendező szükségszerűen erőszakot gyakorol a színészen.

Ez az erőszak azonban nem a rendező lényéből fakad, csak kísérőjelensége az említett irányzatoknak, amelyeknek egyik vagy másik rendező előharcdba.

Értelmetlen dolog lenne tehát,ha mindebből azt a végkövetkeztetést vonnánk le, hogy a rendező a színházban abnormális jelenség, hogy feltétlenül elnyomja a színészi alkotást és hogy a szinház fejlődésével és újjászületésével elkorcsosulásra vagy eltűnésre van Ítélve.- 59