Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)

A rendező

kező összeütközések cselekményt épitő elemből cselekményt romboló elemmé változnának.

Ahhoz, hogy minden egyes cselekvő személy egyéni szabadsága a lehető legerőteljesebben megnyilvánulhasson, anélkül, hogy a cselekmény folyamán vele kapcsolatba kerülő más személyek alkotó módon irányított akaratmegnyilvánulásait csorbítaná, bizonyos önkéntes önkorlátozásra és a rendező előtti meghódolásra van szükség. A rendező adottságán és érzékén múlik, hogy a szinészi szabadságnak ez az önkéntes önkorlátozása a szinészi szabadság újabb elismerésévé váljék.

Természetesen fontos, hogy a rendező, aki e hatalmas és felelősségteljes hivatásra vállalkozik, méltó legyen erre; fontos, hogy valóban mesternek bizonyuljon. De abban az uj színházban, amelyről szólok, ez nem is lehet másképp* eltürheti-e a művészete minden eszközét és titkát valóban mesteri fokon birtokló színész, hogy kontár álljon a hajó kormányánál?

Állítom, hogy a rendező művészete a színházművészetnek szerves része és hogy a rendező az egyes szinész szabadságát nem csak hogy nem korlátozza, hanem éppenséggel erősíti.

Ha ez igy van, mi az oka, hogy az egész jelenkori színházi élet hangos a panasztól:a rendező elnyomja a szinészi alkotást, a rendező a színházat Prokrusztész ágyává változtatta, amelybe bepréselte a szinész alkotó "énjét" és ezzel minden lehetőséget elrabolt a fejlődés elől,amely pedig teljes és örvendetes lenne.

Ezek a szerte elhangzó szemrehányások a legnagyobb mértékben indokoltak, Sem azért, mert a rendezők, lényükből fakadóan, a színészek törekvéseinek, szabadságának és tehetségének öldöklő angyalai, és nem is azért, mert a mai rendezők többségükben olyan képzetlenek, hogy egyáltalán nem lenne joguk rá, hogy színházban dolgozzanak. Nem... De azok a színházi irányzatok,- 57 -