Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)

A rendező

Ez igy volt, igy van és így lesz. A színházban, a legkülönfélébb álarcok mögé bújva, a legkülönfélébb elnevezések alatt, mindig ott volt és min­denkor ott lesz a rendező, mert létét megköveteli a szín­házművészet lényege, minthogy a cselekvés művészete és minthogy kollektiv alkotás. A rendező a színház kormányosa: ő vezeti az előadás hajóját, kikerüli a homokzátonyokat és a szirteket, legyő­zi a váratlanul felbukkanó akadályokat, harcol széllel és ellenszéllel, felhuzatja és ismét bevonatja a vitorlákat és az előadást meghatározott alkotói célja felé kormányoz­za. Ha a rendező a színház kormányosa, akkor nyilván töb­bé vagy kevésbé korlátozza is minden egyes "cselekvő" sza­badságát. Minthogy az előbbiekben azt hirdettem, hogy a színész a színházban állandó elsőszülöttségi joggal és egyedura­lommal rendelkezik, mert ő a szinházmüvészet egyedüli,kor­látlan hordozója, most úgy tűnhetnék, mintha éppen önma­gomnak mondtam volna ellent. Ez azonban csak látszólagos ellentét. Elég kissé behatóbban foglalkoznunk a rendező és a színész közötti kölcsönös viszonnyal, hogy meggyőződjünk róla, a színész függősége ebben az esetben, éppen a függés lényegéből kifolyóan, nem más, mint alkotói szabadságának lehető legnagyobb elismerése. Nem akarok a szavakkal játszani és nem kedvelem a pa­radoxonokat sem, de a színház struktúrája következtében enélkül a függőség nélkül a színész egyáltalán nem lenne szabad. Mert a szinházmüvészet kifejezetten kollektiv művé­szet. A különálló egyén minden korlát nélküli szabadsága elkerülhetetlenül elnyomná a játék folyamán vele kapcso­latba kerülő más egyének szabadságát, vagy pedig a kelet­- 56 -

Next

/
Thumbnails
Contents