Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)

A színész

A ritmikus beszéd szépségét lassanként a közönség és - horribile diotu - még a kritikus is kezdi megérteni.

Még nem is olyan régen, amikor Aliszia Koonen a Kék szőnyegben Mnever szerepét játszotta, vég nélkül ócsárolták "természetellenes" beszéde miatt. Most ezzel szemben, amikor az Adrienne Lecouvreurben beszédmódja még sokkal vakmerőbb lett, ugyanezek a kritikusok nagyszerűnek találják.

Végre.

A ritmikai elv mellett a dinamikai elv is alapja a színpadi beszédnek. A beszédnek éppúgy, mint a mozgásnak,a szinpadi cselekményből kell következnie; mindkettőnek legyen meg a maga különleges feladata, tárgya és törekvése. Csak ilyen módon lehet a színész alakítása plasztikussággal és kifejezőerővel telitett.

Legyen a színész beszéde felszabadult - de ne a véletlen irányítsa.

Nem beszélek itt arról, hogy a hang /éppúgy, mint a lélegzés/ legyen kidolgozott és kiművelt, mint ahogy arról sem beszélek, hogy legyen a színész dikoiója kifogástalan. Ebben áll, Coquelin találó megjegyzése szer.int, a "színész udvariassága". Mindkettő magától értetődik.

Ha azonban a színész hangja kiművelt, és uralkodik fölötte, ne féljen tőle és használja bőkezűen a szinpadi alak megteremtésénél, mert a hang a színész egyik legfontosabb eszköze, hogy látomásét a nézőre átvigye.

Váltson át a hang pianóból fortéba, beszédből énekbe, staccatóból legatóba és harmonikusan alkalmazkodjék az alkotói követelményekhez.

Ne zavartassuk magunkat attól, hogy mindaz "természeellenes", amit csupán a szinpadi alak igazol, mint például a Thamyra8z Kitharedészben, ahol Thamyraez hangja hol beszédből énekbe, hol pedig énekből beszédbe vált át. Vagy emlékezzünk a Nimfa monológjára.- 53