Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)

A színész

A balettszinész megérti, hogy a balettmesterrel közösen teremtett képmás nemcsak hogy nem fosztja meg az egyéni alkotás lehetőségétől, hanem éppen ellenkezőleg, elsősorban ez adja meg az egyéni alkotás lehetőségét. Hiszen az a forma, amelyet végeredményként a balettmester elrendel vagy magáévá tesz, az adott színész lehetőségeinek pontos felmérésén alapszik, összekapcsolva azt az előadás egészének tervével. Az ilymódon felépített forma nem fékezi a szinészt, hanem biztosítékot nyújt számára, hogy felszabadult emóciói nem uralkodnak el rajta, és mindig úgy nyilvánulnak meg, hogy a néző a művészi előadást a lehető legnagyobb intenzitással, differenciáltsággal és örömmel fogadja be.

Sajnálatos módon újabban a formalizmus és egyes, általam már emlitett egyéb jelenségek a balettnél is kezdik zavarni a színész és a rendező közötti kölcsönös viszonyt.

A rendező és a színész kapcsolatának minden helyes utón járó színházban a balettszinház példáját kellene követnie.

Ha a szinház valóbrvn a színpadi cselekmény alapján áll majd, ha nem hódol be sem a stilizáló irányzatnak, sem a naturalizmusnak, ha nem engedelmeskedik sem az irodalom, sem a festészet befolyásának, ha célja és egyetlen törekvése abban rejlik, hogy a színész alkotói Szándékát a legerőteljesebben érvényesítse, a színész alkotói anyagát teljes mértékben megszólaltassa, s mindezen keresztül - autonóm művészetén keresztül - akarja a nézőt lebilincselni és meghódítani, akkor egy ilyen színházban beszélni sem lehet majd a rendezői erőszakról.A rendező minden feladata abban áll majd, hogy támogatást nyújtson a színésznek a megfelelő szinpadi forma megtálálá3ához, a szilárd alap megteremtéséhez, amelyek segítségével alkotói lehetőségeinek teljes gazdagságát kibontakoztathatja. Hiszen a szinpadi cselekmény egés2r varázsa,egész derűje, egész ereje az egyéni színek csillogó játékában rejlik.- 52