Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)

A színész

az "élethüségnek" a költői formát, mértéket és ritmust.Ezt a stílust, beszélni a verset, ugyancsak Coquelin gúnyolja ki találóan:

"ügy mondtak el verssorokat az Athalie-ból. ahogy mi azt mondjuk: ’Jónapot, hogy van?’ ’Igen, igen Istenem - mormolta Abner -, Idejöttem a templomba, hogy meghajoljak a Mindenható előtt /mintegy esernyővel a kezében/ és veletek együtt /barátságosan/ ünnepeljem meg a nagy napot, amikor a Sinai hegyéről /ha nem tévedek/ a törvény adatott.’"

Pedig a ritmus a színpadi beszédnek egészen rendkívüli erőt és kifejező súlyt kölcsönöz. Ismét Coquelint idézem, mert véleményem szerint mindenkinek el kellene olvasnia rövid, de ragyogó könyvét A színész művészetéről.

Azt Írja: "Prévost1^ mesélte, hogy egyszer, a közönség legnagyobb figyelmének közepette, éppen nekikezdett Hippolyte egyik tirádája befejező sorainak, de a két utolsó verssornál emlékezete cserben hagyta. A beszéd lelassítása, a súgóra való várakozás lehetetlen volt. Hirtelen elhatározással, pillanatnyi ingadozás nélkül, fennkölt lelkesedéssel valamiféle volapük nyelven mondta el a két hiányzó verssort, amelyet a közönség nem értett ugyan, de mégis viharos tetszéssel fogadott, annyira megragadták az ennek a rögtönzött nyelvnek értelmet, jelentőséget és erőt kölcsönző mozdulatok, hangsúlyok, a beszéd egész hullámzása. "

Szükségesnek tartom, hogy két olyan példára hivatkozzam, amelyek, véleményem szerint, meggyőzően bizonyítják a színpadi ritmus erejét és hatalmát.

1919-ben előadtuk Moszkvában Vaszilij Kamanazkij Sztyenka Razin című drámáját.

Aliszia Koonen játszotta Meiran perzsa hercegnő szerepét. Szerepében volt egy olyan részlet, amelyet - minden

Prévost, Jacques-Augustin /1753-1830/ ismert francia színész, szinházi vállalkozó és szakíró.- 49 -