Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)

A színész

A leghatározottabban el kell ismerni, hogy a natura­lista ezinház nemcsak a néző értelmét, hanem egész lényét megragadja, és hogy az átélés a naturalista színpadon, an­nak ellenére, hogy semmiféle műalkotást nem nyújt, a nézőt mégis rendkívül erősen bűvkörébe vonzza. Miben áll tehát a naturalista színháznak ez a hatal­ma? Abban, hogy átélése fiziológiai természetű és hogy ennek következtében a nézőt is fiziológiai­lag gyújtja fel, legalacsonyabb, de talán ép­pen ezért leghatalmasabb ösztöneit szolgálva. Hasonló élmény ragadja meg a közönséget a bikaviadal­nál, a torero halálánál, lovagi tornán, kivégzéseknél. Nem véletlen, hogy a spanyol inkvizíció a kivégzések­nek nyilvános szinjátékjelleget kölcsönzött. Nem véletlen, hogy a bikaviadalt mindig szinházi előadás módjára rende­zik meg. Ha valaki a szemünk előtt hal meg, vagy kinok közt gyötrődik, nem mindegy, hogy gladiátor-e vagy szinész, aki "élethűen átéli" szerepét? A fiziológiai izgalom azonos, annál is inkább, mert a naturalista színház ezt az izgal­mat még azzal is szolgálja, hogy az előadás végén nem huz­za fel újra a függönyt, nehogy tönkretegye az "illúziót", amelyet istenkáromlóan "művészi benyomásnak" nevez. Az ilyen jellegű szinházzal szemben Gordon Craignek természe­tesen igaza van, amikor erősitgeti, "hogy egy elefánt és egy tigris közötti elkeseredett harc ugyanazt az izgalmat váltja ki bennünk - csak tisztább formában -, mint a je­lenkori ezinház." A legteljesebb mértékben téved azonban, amikor elfo­gadja, hogy ez általában a színház hibája, és hogy az egyedüli kiút a színésznek marionettel való helyettesíté­se. Nem, nem a művészi bábu, hanem csak a valóban élő szinész, az alkotó, mesterré érett szinész ébreszthet és- 33 -

Next

/
Thumbnails
Contents