Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)

A színész

Arról már nem is beszélek, hogy a auper-marlonett különben sem térhet vissza a színházba, azon egyszerű oknál fogva, mert sohasem volt a színházban. Nem, nemcsak hogy nem térhet vissza, de képtelen is,hogy a színészt helyettesítse...

Ha azonban ez igy van, nem helyesebb-e vajon az a kívánság, hogy a valódi bálvány térjen vissza a színházba. A színész vagy ha úgy tetszik, a felsőbbrendü színész, amint azoktól a szerencsétlen teremtményektől, akik manapság színésznek hivják magukat, megkülönbözteti magát.

A jelenkori színházba befészkelte magát a dilettantizmus. Molylepke módjára lyukasztotta ki a régről öröklött szinház-kabátot. És ha azonnal nem vetjük latba emberfölötti erőnket, a kabát megbolygatott szövetét már legfeljebb csak gyászfátyolnak használhatjuk.

A dilettantizmus esküdt ellensége a jelenkori,kiváltképpen az orosz színháznak, alattomos és álnok ellenség, amely - mint valami kisértet - különböző, mindig imponáló alakot ölt.

Ha valaki meg akarná kísérelni, hogy kihámozza a hires szinész-"lélek"lényegét /e lélek tiszteletére Belinszkij még himnuszokat irt és ez után vágyakozott, könnyeket ontva Kugel'1’//, ez alatt az "elementáris" burok alatt a dilettantizmus megbújt, önelégült torzképét pillantaná meg.

Ha felfedjük a naturalista színház kontár élethüségét

2/

vagy a Stllbühne ' szándékos megmerevedettségét vagy a vásári szinpad világhíres "rutinját", újra és újra a megbújt és színlelő dilettantizmus egyazon ismerős arca bukkan elő.

1/ Kugel, Alekszandr /1863-1928/ orosz színházi kritikus, sokáig a Művész Színház meggyőződésesellenfele.

Stilbühne: az 1910-20-as évek - jórészt képzőművészeti beállitottságu - színpadi irányzata.

20