Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)

Előszó a második német kiadáshoz

Szükségünk van-e még színészekre és mesterségbeli tudásukra? Nem kell-e maradéktalanul felolvadniuk a hatalmas világszinpadon örömteli lelkesedéssel uj életet építő uj emberiség egyetemes játékösztönében?"

Ez a mindannyiunkat feszültségben tartő alapvető probléma, amely még röviddel ezelőtt is viharos vitákat, szenvedélyes megbeszéléseket váltott ki, ma már nem szorul elméleti megoldásra.

A kérdést olyan hatalom döntötte el, amely erősebb és meggyózőbb minden elméletnél és logikánál: az élet. Méghozzá abszolút közérthető szemléletességgel.

A azinház él, a színházra szükség van! A felszabadult néptömegek tüzes lávafolyamként özönlenek kapuihoz és az uj társadalom, az uj korszak, az uj kultúra nélkülözhetetlen, napi szükségleteként igenük létét.

Ha viszont ez Így van, ha az a megingathatatlan pozíció, amelyet a színháznak az uj élet felépítésében el kell foglalnia, már megszilárdult, akkor ezzel a színház első mesterének, a színésznek jelentősége is újból megerősödött.

Az öntevékeny színház elméletét, amely kezdetben a hivatásos mestert - a színészt - elutasította és a hivatásos színház helyébe az öntevékeny színházat hirdette meg, ma nemcsak hogy az őt megillető helyre szorították vissza a színházi terület általános hálózatában, hanem az elmélet maga is lényeges fejlődésen ment keresztül, amennyiben saját területén is elismerte a színházművészet szükségességét.

A dilettantizmus hulláma, amely egy ideig ismét elárasztással fenyegette a színházat, most visszahúzódott,és végül is csak arra volt jó, hogy még nyomatékosabban bizonyítsa, milyen fontos, hogy az uj kultúra nevében könyörtelen és jól megszervezett harcot indítsunk a dilettantizmus ellen és hogy a színházművészetet, elsősorban a szlnmüvészetet állhatatosan építsük és erősítsük.- 13 -