Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)

Bevezetés

ban, ugyan olyan korlátjavesztett lelkesedéssel vetette bele magát a megtalált újba - s az eredmény sajátos módon csakhamar negativ formában mutatkozott meg, A harmincas évek végétől kezdve a Kamara Színház útja lefelé vezetett Az egyszer megtalált újat Tairov már nem tudta továbbfejleszteni, ő is, színészei is önmagukat kezdték ismételni,s uj elemeket csupán járulékosan alkalmaztak művészetükben anélkül, hogy szerves egészbe tudták volna olvasztani az eddigiekkel.

Tairovnak mindvégig sok volt az ellensége. Türelmetlen, heves természetű ember volt, aki véleményét sohasem csomagolta sztaniolba. Hibáihoz rendszerint ugyanolyan makacssággal ragaszkodott, mint amilyen tántorithatatlanul haladt előre utján akkor is, amikor még alig néhányan értették elveit és művészetét.

Amíg következetesen a maga útját járta, művészi eredményeit emelhette pajzsul maga fölé. Amikor letért a maga útjáról, egyszerre védtelen lett, mint a vedlő rák. Megújultak a támadások, felujitották ellene a kozmopolitizmus és a formalizmus vádját, s ez a személyi kultusz körülményei között egyenlő volt a művészi kivégzéssel. 1949-ben adminisztrativ intézkedéssel feloszlatták a Kamara Színházat. Ezt a csapást Tairov nem tudta túlélni. Egy évvel később már nem volt az élők sorában.

Ha Tairovnak ezt az 1921-ben irt müvét forgatjuk/más, ösozefüggő könyvet nem is irt, bár tervezte a mü második kötetét, de soha nem jutott hozzá a megírásához/, teljes bonyolultságában tárul fel előttünk nemcsak Tairov ellentmondásos gondolkodása, hanem a kor színházi életének kialakulatlansága is. Amit Tairov a színészi technikáról irt, az /lehántva róla a lényeghez nem tartozó, járulékos

10 -