Nyemirovics Dancsenko, Vlagyimir: Az igazság színháza - Korszerű színház 38-39. (Budapest, 1962)

Beszélgetések az ifjúsággal

ábrázolás marad, amelyet mondjuk ugyanannak a Jakovievnek szép, tüzes monológjaival töltenek meg. Nemrégiben láttam az Erdőt a Kis Szinházban. Jakovlev jól játszik, de Arkaskája olyan előre ismert típus! A szinész nem saját egyéniségéből, önön tudatmélyéből, egész hatalmas művészi és irodalmi tapasztalatából alkotja meg. Mesterien játszik, lángoló energiával - ezt adott esetben temperamentumnak nevezik - fertőzi meg a nézőket, de úgy tolmácsolja az alakot, ahogyan annakidején Sumszkij alkotta meg.

Ebben mintha stilus lenne. De, ismétlem, a szinház stílusa, nem Osztrovszkijé. Ez különösen a női alakokban mutatkozik meg.

Vegyük például akárcsak a mi Nehéz kenyerünket. Gribov talán beszélt maguknak már Natasa szerepének alakításáról alkotott véleményemről. Azt mondom: ez nem Osztrovszkij. Osztrovszkijnál szokatlanul tiszta, mélységesen tiszta nőről van szó, habár tud pénzre is gondolni és meg tudja vetni a lábát a kispolgári életben, amely körülveszi. De valamiféle lelki törékenységet visz magával ebbe az életbe. Ez még nincs meg a mi színésznőnkben. Pedig enélkül a mélység nélkül, amelyet talán csak intuitive, talán pedig analitikusan lehet megragadni, nem alkothatja meg azt a "valamit", ami Natasa alakjának lényegét alkotja és ami rokonává teszi a Hozománynélküli menyasszony Lariszájának, a Növendék Nagyájának, a Vihar Katyerinájának. Ez az igazi Osztrovszkij.

Nos hát, ismét visszatérve Az ész bajjal .iárhoz. válaszolok a szerző stílusáról feltett kérdésükre: van a stílusa annak a színháznak, amely annak idején létrehozta a szerző esztétikáját - és van egy stilus, amely magában az előadásban, a mi előadásunkban terem meg. Gribojedov iránti viszonyunk most már mentes lesz a hagyománytól, amely oly nagy súllyal nehezedett e mü előadásainak történetére és megtelitődik mindazzal, ami minket jelenleg ideológiailag és szinházilag jellemez. Vagyis a darabba bele- 85 -