Nyemirovics Dancsenko, Vlagyimir: Az igazság színháza - Korszerű színház 38-39. (Budapest, 1962)

Beszélgetések az ifjúsággal

azt is gondolom, hogy nagyon nehéz teljesen kiküszöbölni őket.

A próbákon gyakran hallhatják, hogy azt mondom: "Megkezdődtek a Művész Színház sablonjai!..." Azt ne gondolják, hogy én Sztanyiszlavszkij rendszere ellen beszélek, ez teljesen helytelen lenne. Megnéztem a Lángoló szivet és a Figaro házasságát, jócskán van bennük sablon, de mindkét előadás tempója olyan, mint amilyenre magam is igyekszem. Ellensége vagyok a hosszadalmas szüneteknek. Sztanyiszlavszki j is gyakran mondta a próbákon: "Amig ettől a mondattól eljut a másikig, el lehet menni reggelizni és vissza lehet érni!" Én is azt mondom: nálunk először megtalálják a "tárgyat"; szemébe néznek; észreveszik tekintetét; ellenőrzik szomszédjukon - és csak aztán mondják: "Igen, úgy van, egészséges vagyok!" vagy: "Köszönöm!" Ez a Művész Szinház sablonja. Amikor pedig ez más szinházaknál is elterjed, még elviselhetetlenebbé, még természetellenesebbé vált, mint minden utánzás.

Amikor az utóbbi időben a fiatalságra gondolok, két jelenség nyugtalanít. Az egyik a szöveg, amelyet bizony alaposan lebecsülünk, a másik, lehet, hogy tévedek, de van bennem egy félelem, hogy nem eléggé bátran tárják fel magukat. Kevés segítséget is kapnak ebben. Az a félelem bujkál bennem, hogy ilyen-amolyan iskolai fogásoktól kezdve, egy lépést tesznek előre a kapott leckék alapján, de igyekeznek elkerülni a hibéirnt /ezt hangsúlyozom/, s ezért színpadi adottságaikat titokban tartják.

Ha látták volna, hogy azelőtt hogyan alakultak ki a színészek, alighanem nyitva maradt volna a szájuk. A vállalkozó külső adottságok alapján vette fel a színészt:"Jóképű fiatalember, még ruhatára is van - felveszem!" Ha aztán később kiderült, hogy ennek a színésznek az idege is fertőző, hogy tüzesen tudta elmondani a monológot és a közönség izgult, sirt, tapsolt, hát az ilyen színész gyorsan felkapaszkodott. Hogy hogyan játszott, azt csak az isten- 7o -