Nyemirovics Dancsenko, Vlagyimir: Az igazság színháza - Korszerű színház 38-39. (Budapest, 1962)

Feljegyzések a színészi alkotásról

ban - és minél inkább vizsgálgatom a romantikus színház eredetét, annál inkább meggyőződöm róla, hogy kritikusaink, rendezőink, sőt szinészeink is és különösképpen ebben a vonatkozásban legnagyobb bűnöseink, a színháztudomány művelői, egyszerűen nem ismerik ki magukat a színház legmélyebbre ható jelenségeiben.

A romantikus szinház két vonalon alakult ki: drámai és színészi vonalon.

Nálunk, teljesen természetesen és dicséretesen, át akarnak venni a múltból mindent, ami Jó, ami segítségünkre lehet művészetünkben. Hi még mindig csak kovácsoljuk művészetünket. Semmiképpen sem állhatunk meg és szólhatunk igyi ez a színházművészet koronája! De ebben az igyekezetben, hogy a múltból a legjobbat átvegyük, sokan nem ismerik ki magukat: mi felel meg művészetünk természetének és mi ellenséges vele szemben.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy éppen a mi orosz művészetünket jellemzi az igazi magasrendü és mély realizmus valamennyi vonása - olyan vonások, amelyeket nem tartalmazhat sem a francia deklamáció, sem a német dagályosság-: ez pedig a legmélyebb egyszerűség, amelyről oly sokat beszélünk, méghozzá nemcsak a színházművészet és szinházi müvek vonatkozásában beszélünk róla, hanem életünk minden fényes megnyilatkozásában - s a mi életünk az emelkedett érzések és emelkedett művészi alakok széles, hatalmas arénája. Hiszen az utóbbi két évtized alatt rendezőink vagy kritikusaink hányszor hivatkoztak a színházakban arra a lélegzetelállító egyszerűségre, amelyet uj életünket alkotó hőseink tanúsítanak! Hányszor szólították fel a színészeket és a színházakat, hogy tanuljanak ebből az egyszerűségből! És ez talán az orosz művészet legmélyebb és legalapvetőbb vonása. Ez meghökkent minden külföldit, meghökkenti a mi közönségünket is legjobb szinházi előadásainkban. Erre az egyszerűségre támaszkodnak legjobb szinészeink.- A4 -