Nyemirovics Dancsenko, Vlagyimir: Az igazság színháza - Korszerű színház 38-39. (Budapest, 1962)

Színházunk arculata

mert minden figyelmét a karmester pálcájára összpontosította.

Egyik nagyszerű színésznőnk képtelen a színpadon maradni, ha kilép az alakból, egyszerűen nem tud meglenni nélküle, szüntelenül benne él és szüntelenül elönti a temperamentum. A nézőtér felosigázásának ritka adománya ez. Emellett nagyszerű énekesnőnek is számit. De az igazat megvallva, közte és a karmester között időnként összecsapások zajlanak le. "Már megint elkapkodott két teljes ütemet!" - "Egy ütemmel korábban lépett be. Persz6 rögtön kijavította, de..." és hasonlók...

A színésznő nem vitatkozik. Elfogadja a jogos szemrehányást, tudja, hogy legelső kötelezettsége a kulturált ének, de rögtön magyarázkodni kezd: mint a villám hasított belé egy érdekes, jellemző játék, teljesen arra figyelt és zenei gikszert csinált. Legközelebb már nem fog előfordulni, már rájött, hogyan játssza el. A karmester mosolyogva vállat von: mit csináljak! A megtalált vonás valóban tehetséges volt: a karmester, aki az egész előadással együtt él, feltétlenül értékeli a pompás szinpadi meglepetést.

/Szőrszálhasogatók mindebből azt vehetik ki, hogy színházunk helyesli a zenei baklövéseket./

11. Az együttesben szereplő énekes vagy banális szóval élve, a kórus színházunk arculatának egyik leglényegesebb vonása. Mindegyik színész akar lenni. Mindegyik ismeri az előadás magját /alaptémáját/ és minden részletét. Ismeri. tehát nemcsak meghallgatta és megértette a rendező magyarázatait, hanem magáévá tette őket, beleélte és beleénekelte magát, ugyanolyan közérzettel lett urává, mint a (vezető színészek, éli a maga alakját és annak kapcsolatát az egész atmoszférával. Ilyenkor ez élő emberi tömeg, benne világosan szinpompás foltokkal, izgalmas és emlékezetes különálló alakok.- 117 -