Nyemirovics Dancsenko, Vlagyimir: Az igazság színháza - Korszerű színház 38-39. (Budapest, 1962)

Az önkritika zsenije (bevezető)

Vszevolod Ivanov Blokádját. 1936-ban Trenyov Liubov Jarova.1A.1At. lsekben az években érik be végleg Nyernirovicauancsenko rendeséi Művészete, amelynek jellemzői a világos eszmei céltudatosság, az alakok mély lélektani kidolgozottsága, a forma zártsága és pontossága. Nyemirovics-Dancsenko tévedhetetlenül tudta meghatározni a szerző stílusát, s kitünően tudott bánni a színésszel. Önmaga ás mások iránti kérlelüetetlen igényessége óriási tapintattal párosult, s ez kitűnő ellenpontja és kiegészítője volt Sztanyiszlavszkij szavakban és tettekben egyaránt túlcsorduló temperamentumának.

Beszélgetések, előadások, de főleg a gyakorlati munka során ekkor kezdi kifejteni a három igazságról /társadalmi, élet- és színpadi igazság/, a színész "második síkjáról”, az alak magjáról, a hallgatási zónákról és a szerző stílusáról szóló, a szocialista realista színjátszás szempontjából alapvető fontosságú elméleti tételeit. Ezeknek leglényegesebb pontjait jelen kiadványunkban találhatja meg az olvasó, részletesebb kifejtésüket pedig az Alekszej Popov vezette rendezői laboratórium anyagait tartalmazó cikkgyűjteményünkben /Szinháztudományi Intézet,1962/.

Teljesen újszerű értelmezésben viszi színpadra az orosz klasszikus drámairodalom nem egy alkotását és Lev Tolsztoj két regényének, a Teltámadásnak és a Karenina Ann^n»k dramatizált változatát. Értelmezésében Leninnek Lev Tolsztojról irt cikkére /Lev Tolsztoj és a nagyoroszok nemzeti büszkesége, 191o/ támaszkodott, óriási erővel tárta fel Tolsztoj leleplező szándékát és elevenítette meg a konkrét történelmi korszakot.

Gorkij újabb darabjainak szinrevitelével /Jegor Bulicsov. 1934 és Ellenségek.1935/ hatalmas lépést tett előre a szocialista realista színpadi művészet utján, élesen elhatárolta az osztályharcban egymással szemben álló erőket, bái'sadalai és filozófiai megalapozottságot adott minden egyes alaknak.- lo