Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)
I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában
tombolnak és mennydörögnek a színpadon, ördögök vitorláznak át a levegőn, török repülnek, trónok Inognak és bősök ugrálnak le magas palotafalakról. Van Itt puskalövés, xüst, tűz, minden elképzelhető sorscsapás, kék-, vörös- és narancsszinben pompázva. Az előadás tiz órakor szokott kezdődni, és bejár minden állomást a tragédiától a komédiáig, a pátosztól a tréfáig, az énektől a kardcsörtetésig. Közben erkölcsprédikációkat és rimbe foglalt elmés mondásokat osztogatnak. Az előadás kora reggelig tart. Ezekhez a terjengős, véres és könnyed melodrámákhoz túláradó kacagással telitett komikus mellékcselekmény kapcsolódik. Utóbbi éppoly közel áll a mindennapi élethez, mint amennyire a főcselekmény távol áll tőle. Ezek a komikus közjátékok a maguk bolondos, fura humorával a mai hindi dráma csúcspontjai. Ebből a kevéssé jelentős irodalmi háttérből emelkedik ki Dzsajsankar Praszad tekintélyes alakja. Praszad 1920-tól 1933-ig a hindi dráma egyeduralkodója volt.Nyelvjárását tömör irodalmi nyelvvé fejlesztette, úgy hogy Bharatendu müvei az övéihez hasonlítva, primitívnek és közönségesnek hatnak. Különösen történelmi 3zinmüveit, a Szkandaguptát /1928/ és a Csandraguptát /1931/ járják át komoly filozófiai gondolatok. Amikor Nagy Sándor és Csandragupta találkozik, úgy tetszik, mintha kemény, kimért mondataik csörömpölnének és szikrát vetnének. Praszad a korábbi egysiku hősök helyébe sokoldalú, bonyolult, belső konfliktusokkal terhelt színpadi alakokat állított, amelyek az egyénben az általánost ábrázolják. A hely és az idő egységét Praszad egyáltalában nem veszi tekintetbe. Színhelyei bámulatos gyorsasággal változnak őserdőből palotává, harci táborból a palota egyik szobájává. Sokan, akik valamely dráma szinpadi hatásosságát a díszletek számának vagy a nyelv stílusának alapján Ítélik meg, müveit előadhatatlannak minősitik. A részvénytársaságok tudni sem akarnak róluk. Ezek a színdarabok va- 89. -