Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában

aki majd a női szerepeket is játssza, azzal üsse. Amaz aztán éveinek szofisztikus logikájával orránál fogva vezeti az idősebbet, aki látszólag bedől minden ostoba tréfájának. Nincs különös jelmeze, sem festett maszkja, ügyetlen maszkirozása a csunnl1^ nevű sál, amely arcát és valamelyest bajuszát is takarja. Ez a sál bizonyos mértékig az ő varázsköntöse, amelynek ügyes forgatásával menyasszonyt, elzüllött lányt, öreg anyóst stb. tud ábrázolni. Arról a módról, ahogyan redőzi, vagy ahogy alóla szemét villogtatja, ráismerünk a szerepére.

Ezek a sokoldalú színházi emberek nagyon szellemesek és talpraesettek, és gyorsan tudnak rögtönözni; ezt a képességet őseiktől örökölték. A tréfamester hivatása nemzedékről nemzedékre öröklődött és magában foglalja egy egész nép minden talpraesettségét. ftvődései és tréfás tüszurásai, akárcsak Swiftnél és Shawnál, egy csapásra megsemmisíthetik áldozatát. Leütheti velük egy király turbánját vagy egy pénzkölcsönző sipkáját. Amikor egy különösen éles vágása célba talál, harsogó nevetéssel, hurrá-kiáltásokkal, tapssal és pénzesővel jutalmazzák. Ha meghívják a társulatot, hogy egy udvarnál játsszék, és az előadásra egy fejedelem vagy egy földbirtokos is elmegy, akkor a tréfacsináló előre bocsánatot kér az uraktól, mielőtt tréfája ostorával megfenyítené őket. Ezeknek a kóklereknek százával van a nyelvük hegyén a közmondás, rejtvény, elmés mondás, idézet és tréfás megjegyzés. Azt állítják, hogy a nyelvükön Szaraszvati, a tudomány istennője, az arcukon pedig Sakti, a hatalom istennője ül.

A .latra, amely formájában operaszerü, többnyire vallási vagy hősi, valamint szerelmi témákat tárgyal, és mint minden más népi dráma, a szabadban kerül előadásra. A jatra elmaradhatatlan alkotórésze a kar. A kar a szünetek^A csunni a már említett odhanihoz hasonló fejkendő ; nők viselik.- 7o -