Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában

nek. Általa a néző megfeledkezik arról, mennyi fáradsággal és erőfeszítéssel jár egy meghatározott kifejezés megszületése, mert az, a maga befejezett formájában teljesen eredetinek és spontánnak hat. A színész alkotó képzelete a mértéke művészetének. Egy király, egy lótuszvirág, egy elefánt vagy egy páva szerepét játszva, ezeknek nem külső formáját és viselkedését utánozza, hanem sajátos tulajdonságaikat, jellemüket.

A színész hallgatása, éppúgy, mint a jogié,^ feszültséggel terhes. A végtagok mozgása ékesszólóbb a nyelvnél. A rendkívüli ügyességgel és mesteri tudással felidézett jelenetek a közönséget a képzelet világába viszik, ahol a nemlétező valóságossá válik, a formátlan pedig felismerhetővé, szemléletessé, élővé. A kinai Pekingi Opera színésze sem olyan kifinomult, a japán No-szinész sem olyan kifejező és a Kabuki-szinész sem olyan ügyes, mint a kathakali-szinész. Egyikük sem rendelkezik olyan gazdag és sokoldalú gesztuskinccsel és arcjátékkal. Egyetlen más országban sem valósultak meg ilyen tökéletesen a kéz kifejezési lehetőségei, amelyek szépséges és elbűvölő képeket szőnek és elmondják az elmondhatatlant.

A szinész csak akkor éri el művészetének teljes kibontakozását, ha már húsz éven át játszott egy szerepet, elmélyítette és tökéletesítette és jellemét minden oldalról megvilágította. A keleti színészt- sohasem rémiti meg az öregség fenyegetése, mert művészete nem alakjától, vagy selymes, fiatalos bőrétől függ, hanem attól a tökéletességtől, amellyel szerepét megtestesíteni képes. A negyven éven felüli táncosnőket nem száműzik a színpadról, hogy helyet adjanak egy fiatalabb művésznőnek. Balaszaraszvatit, a legismertebb bharat-natjam-táncosnőt, késő öregségéig

1/^A jogi aszkéta, aki olyannyira ura testének és szellemének, hogy mágikusnak és misztikusnak tűnő képességeket fejleszt ki magában.- 58 -