Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában

göbe belezug a dobszó. Parasztok, akik befejezték mezei munkájukat, asszonyok, akik forró hamuban bugyborékoltatják és forralják a tejeslábast, sima hajukat jázminnal övező halászasszonyok és kókusz-vizlpipájukat szívó férfiak, mind a templomtérre özönlenek.

A kis baldachint virágok és levelek diszitik. Emelvény nincs. A játék a sik földön folyik, tizenhat láb hosszú négyszögön, egy magas lámpa fényénél, amelyben két hatalmas gyapotkanóc ég, a vastagabb a színpad, a keskenyebb a közönség felé fordítva. A lámpa köröskörül fénykúpot vet a sötétségbe, és a hosszú árnyékok közt összegyűlnek az emberek, hogy megnézzék az előadást. Az előkelő születésű bráhmánok, risik és panditok /papok/ ülhetnek, de a legtöbb néző áll. A lámpa táncoló, hol imbolygó-repdeső, hol nyugodt lángja mintha a színész gyorsan változó kifejezésmódjához illeszkednék és mintegy vele együtt érezve, kiemeli játékát. A zenekar jobboldalt ül. Jóval a darab megkezdése előtt már hallani a dobszót. A pendait1^ hangok özöne önti el, mindent tulharsogva. Ez a hangorkán egy más világba vezeti el a közönséget, amelynek sötétjéből merülnek fel a dráma alakjai, vörösbe, zöldbe ás feketébe öltözve és maszkírozva, hogy játékuk után ismét eltűnjenek. Az élet a semmiből jön és a semmibe tér vissza.

A kathakali-előadás előkészületei már korán reggel elkezdődnek. A maszkkészitő megtöri a festékeket, olajjal elkeveri és kis edényekbe tölti, hogy estére használatra készen álljanak. A színész, pusztán egy fehér vászonköntösben, órákkal az előadás előtt végigfekszik a földön. Két férfi ül a mellén,dörzsölik és masszírozzák; úgy gyur- Ják-verik a testét, ahogy egy asszony tésztát dagaszt. Miután arcvonásait fekete irónnal kihúzta, a színész a hátára fekszik, e maszkmester pedig vastag rétegben ragadós

^A pandái""virággal és lombokkal díszített nagy sátor vagy csarnok, néha itt zajlanak le a kathakali-eloadások.- 51