Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

Bevezető

alapvető lényegét: a dolgozó nép kiapadhatatlan alkotó er»* jét, képzeletét és tehetségét.

A második rész az 1961-ea bombayl drámai vita válogatott felszólalásaiból tevődik össze. Ez a vita a mai indiai szinház legégetőbb kérdéseit tárgyalja, sokoldalúan, szenvedélyesen, elvi magaslatról, ám anélkül, hogy e kérdésekre végleges megoldást találna. Ezt a végleges választ csak az élő szinház fejlődése hozhatja meg, s a felszólalások, a vita legnagyobb pozitívuma, érzésünk szerint, éppen az, hogy a résztvevő rendezők, Írók, esztéták minden gondolatukkal-szavukkal ezt az eleven színházat kívánják szolgálni, ha kell, akár a nagymultu és minden indiai számára becses hagyományokat is feláldozva. A második részt olvasgatva hisszük, hogy hozzánk hasonlóan az olvasók is felismerik: megértéséhez nélkülözhetetlen az első rész tanulmányozása. A felszólalók állandóan hivatkoznak olyan problémákra, műfajokra, hagyományokra és művészekre, amelyekről és akikről tegnap talán még eilig vagy egyáltalán nem tudtunk, Balvant Gargi müve által azonban élő közelségbe kerültünk velük.

Egyetemes színházi műveltségűnkből a keleti színházi kultúrák ismerete általában meglehetősen hiányzik és csak e kultúrák kevésszámú szakembere számára jelentenek többet izgató egzotikumnál, amelyet néhány név, esetleg néhány műfaj ismerete egészit ki. De úgy érezzük, az indiai szinházkultura tanulmányozása többet, mást is adhat számunkra, mint hogy végre megismerjük egy nagyszerű, hősi, sokoldalúan tehetséges nép művészetét és ezzel feltétlenül gyarapítjuk tudásunkat. Ma, amikor világszerte és hazánkban is annyi szó esik az uj szinpadi és drámai formákról, amikor mi is kísérletezünk például á nem proszcéniumos, nem Guckkastenbühne-jellegű színházakkal és az ujtipusu színházaknak megfelelő uj drámatípusokkal, igen érdekes elmélyedni egy olyan színházi és drámai hagyományvilágba, amely a proszcéniumot, a dobozszinpadot és a hár- 4 -