Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában

kel. Egyszer a szemöldöke remeg, húzódik össze vagy mozog kihívó bujasággal. Máskor a szempillák rebbennek vagy vonaglanak, avagy az egyik szemhéj hunyórget. A táncos néha egy közelben ülő hölgy selyemsálját kéri kölcsön, ujjal vagy fogai közé fogja két végét, és megriadt lányt vagy kacér kurtizánt varázsol elő.

Némelyik kathak-táncos kövér és mégis, amikor dagadó hasával ott kuporog a színpadon, elhisszük róla, hogy szerelmi dalt éneklő bájos fiatal lány.

A negyedik iskola Manipurban maradt fenn, az aeszami hegyek egy védett völgyében, 6000 láb /2000 méter/ magasságban a tenger színe felett. A hely el volt zárva nemcsak a mohamedán hatás, hanem az uralkodó indiai szellemi irányzatok elől is. Elkülönítettségét csak mintegy ötven évvel ezelőtt törték át. Ma már a manipuri művészet, kézműipar, szovőminták és táncok az összindiai művészet részeivé váltak.

A táncnak a manipuri nép életében nagy jelentősége van. Minden lakos, akár férfi, akár nő, táncol, hogy istenének kedvébe járjon, vagy hogy az évszakok valamelyik ünnepét megülje. Az év egy hónapját különös mértékben a táncnak szentelik) mintegy "tizedet" szolgáltatnék be az isteneknek a közös életből. Márciusban, amikor búcsúzik a tél és megjelennek a tavaszi virágok, ülik meg a holit. a virágok ünnepét. Színes vízzel töltött hosszú fecskendőkkel és "puderbombékkal" felfegyverkezve támadják meg egymást, kölcsönösen összekenik egymás arcát, és befecskendezik a ruhákat a rózsaszínű, sárga és kék vízzel. Bacchanáliaszerü örömujjongás közepette táncolnak és énekelnek.

A manipuri táncok legjellegzetesebbje, a raszllla. Krisna szerelmi játékain alapul, amelyeket a brindabani erdők pásztorlányaival folytatott a Dzsamuna folyó partján. A raszllla két szerelmes találkozását, elválásét, szerelmi gyötrelmeiket, majd újraegyesülésüket ecseteli és elragadtatott, áhitatos tánccal fejeződik be. Márciusban,- 42 -