Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában

és földbirtokosok szórakozásét szolgáló ünnepséggé váltak. A gazdag hübérur külön istentiszteleteket és imádságokat rendelhetett el. A devadaszik a legtöbb esetben nemcsak istenük, hanem a pap gyönyörűségét is szolgálták és bárkiét, aki fizetni tudott értük. Nevük egyértelmű lett a kurtizánéval. 1947 éta törvény tiltja, hogy lányokat a templomnak szenteljenek. Akadtak túlbuzgók, akik elűzték a devadaszikat, és még rendes táncos istentiszteletüket is megakadályozták. Délen itt-ott még ma is előfordulnak kirohanások a templomi tánc ellen.

Mig a népi táncok a nép társadalmi tevékenysége által maradtak fenn és ösztönzésül szolgáltak a munkához, addig a bharat natjamot a templomok dombormüvei és szobrai, valamint a társadalomból kiközösített devadaszik tartották életben. A kilencvenes évek végén, a nemzeti újjászületéssel egy időben, uj érdeklődés ébredt az ősi kultúra iránt. Értelmiségiek, politikai és szociális érdeklődésű emberek százai szorgalmazták a múlt újbóli felfedezését. Művészek zarándokoltak Acsantába és Ellorába,^ lemásolták a megfakult falfestményeket és lerajzolták a remek szobormüveket. Tanulmányozták a Csidambaram-templom frízeit és domborművű faburkolatait és a tánchelyzeteket lel-« kés és áhitatos tudósok rekonstruálták. Éppen a devada- 8zik voltak azok, akik pótolhatták a hiányzó láncszemeket és igy segédkezhettek a bharat natjam újraéledésében.

A bharat natjam előadás másfél-két óra hosszat tart és hat részből áll. Kezdődik az alarippuval. egy imádási előjátékkal, amely bemutatja a táncosok könnyedségét és báját. A táncsorozatot egyetlen jelmezben táncolják, s lenyűgözővé teszi a szin és mozdulat tiszta szépsége. A táncosnő brokátderekat és gazdagon díszített selyem

^Acsanta és Ellora Bombaytől keletre fekvő sziklabarlangok, amelyek falfestményeik és szobrászati emlékeik révén világhíressé váltak.- 35 -