Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában

rabokat, amelyek a Rama.iana és a Mahabharata által megütött húrokat pengetik. Hint azt majd aás fejezetekben látjuk, sem tánccsoport, sem szlnészegyüttes nem élhet meg, ha műsorán nem szerepelnek jelentős számban olyan színdarabok, amelyek anyagát e két hőskölteményből merítették.

Még a filmek közül is azoknak van a legnagyobb kaszszasikere, amelyeknek középpontjában mitológiai hősök állnak. A két hősköltemény, éppúgy mint a Himalája, behatolt a nép tudatának legmélyébe és gerince lett művészetének s erkölcstanának. Amikor a III. század után a szanszkrit színház bohózattá züllött és nem jelentett többé hatalmat, a Rama.iana és a Mahabharata vitte tovább a hagyományt.

A tánchagyomány

A tánc része a hindu istentiszteletnek. A parasztok gazdag aratásért, a vadászok teli vadásztarisznyáért, a halászok pedig jó fogásért táncolnak. Az őskor embere, aki istenségének vagy hegy-istenségének imádása közben táncolt, teljesen átadta magát a táncnak, ösztönzést és erőt merített belőle. A templomi lányok táncoltak, hogy istenük örömét lelje bennük. Az istenek - úgy hitték - maguk is táncolnak, örömükben, dühükben és győzelmi mámorukban. Maga a világ is Siva isten kozmikus teremtési tánca révén jött létre. Sivát sokféle alakban ünnepük, de elsősorban mint Natarádzsát. a táncosok királyát. A színészek és a táncosok védőszentjükként tisztelik. Dél-Indiában alig találunk olyan templomot, amely ne őrizné szentségként gyönyörű bronzszobrát. A szobor a révület állapotában ábrázolja az istent, félig csukott szemmel, négy lendülő karral: jobblába egy kis démonon nyugszik, ballábát öröaittasan magasra emeli. Egyik kezében dobot tart, az első hang forrását, a másodikban a tüzet lóbálja, a gonosz aegtisz- 32 -