Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában

titóját és elpusztítóját; a harmadikat a rettenthetetlenség jelképeként magasra tartja; a negyediket leereszti, hogy védelmet és áldást adjon. Diadalmas örömmel táncol és életet teremt a káoszból, de haragjában ismét elpusztítja azt. Tánca a teremtés és a pusztítás, a halál és a lét, amely mind az ő személyében egyesül. • A két érverés, a két vágy az 5 legfőbb akaratában teljesedik ki.

A dél-indiai Csldambaram templomában áll a táncoló Siva leghíresebb szobra. A templom oszlopait dombormüvekkel ellátott faburkolat boritja, amelyek a Hatjasasztrában említett lo8 táncmozdulatot ábrázolják.

A tandavát. Siva elemi erejű szenvedéllyel telitett táncát feleségének, Parvatinak bájos, finom tánca, a laszia egészítette ki. A t&ndava és a laszja az erőszakost és a gyengét, a félelmetest és a lírait, a férfiúi erőt és a női bájt képviseli. Minden más tánc rajtuk alapul.

Ma a klasszikus indiai táncnak négyféle iskolája van. A bharat nat.iam nevét még Bharata Nat.lasasztrá.iában kapta és több mint kétezer éves. Laszja-jellegű /női báj/ és mai hazája a dél-indiai Hadrasz. A kathakall. a pantomimikus táncdráma, Malabarból ered és tandava-elemeket /erőteljes és félelmetes/ tartalmaz. A kathak a laszja és a tandava keveréke, északon virágzik és kiváltképp nehéz lábmunkájával valamint a ritmusszerkezet matematikai pontosságával tűnik ki. A manlpuri a maga kigyószerű, csavarodó és sikló mozdulataival, hangulata alapján laszja. Főként az asszam! hegyekben maradt fenn.

A tánc már az indiai történelem legkorábbi időszakában a tökéletesség magas fokára jutott el. A táncoló lány hires bronzszobra /i. e. 2500/, amelyet a mohendzso-dárói ásatásoknál1^ találtak, bizonyítéka a tánc ősrégi hagyomá-T7--------------' A mohendzso-dárói városromok a sindh-i Larkanától /most Nyugat-Pakisztán egyik kerülete/ kb. 25 mérföldnyire délre egy i. e. 3000-2000-ig virágzott ősi kultúrára derítettek fényt.- 33 -