Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)
I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában
emelvényen énekest láthatunk. Felnyitja megsárgult Ramajana példányát, énekel belőle és megjegyzéseket, magyarázatokat fűz hozzá. A férfiakból, nőkből és gyermekekből álló tarka közönségnek erkölcsi oktatást, tanácsokat, tudásanyagot, mesét, erkölcsi prédikációkat oszt és eközben rendkivül izgalmas színjátékot nyújt. A kisvárosokban az asszonyok csecsemőikkel, parasztok vattázott, tűzött ruháikban és kereskedők a vizipipáikkal sietnek arra a tágas térre, ahol a Rama.iana-előadások folynak. A cselekményt mindenki ismeri. A játék nehézkesen és lassan bontakozik ki. Az emberek várják kedvenc jeleneteiket. Egyesek alszanak, miután megkérték szomszédaikat, hogy ébresszék fel őket, amikor Ravana megszökteti Szitát, vagy amikor Hanuman felgyújtja az arany Lankát. Papirtornyok lobbannak lángra, a köteleken függő égi kocsi átrepül a színpadon, Laksmana megsemmisít egy egész seregnyi gonosz szellemet, Vali és Szugriva, a két majomkirály hatalmas e^üstcsikos buzogányával viv. A közönség állást foglal és kiki jó tanácsokkal lelkesíti a maga hősét. Amikor a legyőzött király kinyúlik a földön, mennydörgő taps haraan fel. A gyermekek felébrednek és szemüket dörzsölik, a maga elé meredő pénzkölcsönző felriad féléiméből és végigimádkozza isten száz szent nevét. Amikor Rama elbúcsúzik anyjától, megérintve annak lábát, és amikor Szita lemond a palota kényelméről, hogy kövesse férjét az őserdőbe, fátyolos lesz a nézők szeme. Ezek az emberek gyermekkoruktól késő öregségükig százszor is tanúi voltak e jeleneteknek. így hát az események annyira összeforrtak életűkkel, hogy a darab hangulatait élő valóságként fogadják el. Az átlagos indiai színházlátogatót nem érdekli a nyugati drámák alakjainak bonyolult pszichológiai jelleme. Olyan hőst kivan, aki győz, olyan hősnőt, aki szenved és végül megtalálja szerelmesét, harcot akar látni a jó és a rossz, az igazság és a hamisság között - tehát olyan da- 31 -