Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában

feloldódnak, teljesen eltűnnek és mámoritó Italt eredményeznek, amelynek egészen más jellege van. Ezt a rászát csak valódi műremek képes kiváltani.

Különféle szereptipusok vannak: magasztosak, erőszakosak, vidámak és elnyomottak. Az olyan drámai hósök, mint Ráma és Krisna a fenségesekhez, a démonok és a vad szerepek az erőszakosok kategóriájába, a szerelmesek a vidámakhoz, a szolgák és a kereskedők az elnyomottakhoz ta irtóznak.

A dráma tiz fajtája közül kettő különösen jelentős: a nataka. a hősi és a prakarána. a társadalmi dráma. Az első a mitológiából és a történelemből meriti tárgyát és emberfeletti erővel és tulajdonságokkal rendelkező hősökről, istenekről és királyokról szól.

A második fajtának, a társadalmi drámának a költő által kitalált cselekménye van és az egyszerű emberek életével és ügyeivel foglalkozik. Erre a kategóriára példa Sudraka Agyagkocslká.la. amelynek hősei egy bráhmán és egy bajadér. A konzervatívok ezeket kevésbé jelentőseknek tartják, mint a hősi drámákat. A hősi és a társadalmi drámának ilyen megkülönböztetése bizonyos mértékben a görög színház tragédiáira /amelyek többnyire a mitológiából vették anyagukat/ és komédiáira /amelyek gyakran közvetlenül koruk társadalmát bírálták/ emlékeztet. Az antik hindu dráma azonban nem tűri sem a hős halálát, sem elbukását, vagy a csatamezőről való megfutamodását. A hős szükségszerű végső győzelme a klasszikus indiai dráma lényeges vonása.

A színdarab tartalma egyben előadásának napszakát is meghatározza. A meseszerü darabot, amely az erényt és a szemérmet dicsőíti, délelőtt játsszák; a hangszeres zenében bővelkedő, erőről és kitartásról szóló darabot délután. A szerelmi történetet az éjszaka kezdetén adják elő, a megrázó és megható tartalmú drámákat pedig az éjszaka végére halasztják. Éjfélkor, délben és az esti imák idején- 2o