Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)
I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában
Az istentisztelet után a szutradhara behívja a főszereplő színésznőt és megnyitja a darabot egy prológussal, amelyben közli a cselekmény idejét és helyét és bemutatja a színdarab szerzőjét. A közönség nagyon otthonos volt a színházművészetben. Sok darab prológusában találunk utalásokat a művelt, bíráló szellemű nézőre. A Sakuntalában ez Így hangzik: Szutradhara: Azért állunk itt, müveit emberek köre előtt, hogy Kalidásza egy uj drámáját bemutassuk. Az egész együttes iparkodni fog, hogy minden szerephez méltó legyen. A színész a darab mondanivalóját, az abhlnala. azaz a színészi megjelenítő művészet négy oldaláról ragadja meg és tolmácsolja. Az első az am?lka. a testi ábrázolás, a kéz, az ujjak, az ajak, a nyak és a láb mozdulatainak segítségével. A második a vacslka. a beszéddel és az énekkel, a magánhangzók különféle hangszinével, a hangsúly és a tempó révén kelti a nézőben a legkülönbözőbb érzelmeket. A harmadik az akarjas a jelmez és a maszk révén hat. A szatvika, az ábrázolás negyedik és legfontosabb módja, felöleli a színész valamennyi lelki ábrázolási eszközét. Anglka. A színésznek átfogó készlete van művészi mozdulatokból, amelyek aláhúzzák a kimondott szót. Uinden testrésznek megvannak a maga előirt, meghatározott és ősrégi mozdulatai, amelyeknek az alak belső érzéseit kell kifejezniük. A szinész legerősebb kifejező eszköze a szem és a kéz. A fejnek tizenhárom meghatározott mozdulata van, a szemöldöknek hét, az orrnak hat, az orcáknak hat, az állnak hét, a nyaknak kilenc, a mellnek öt és a szemnek harcmlnhat. Ezekhez járul még harminckét lábmozdulat, tizenhat a földön éa tizenhat a levegőben, továbbá a Járással, tipegéssel, toppantással, simítással és hasonlókkal kapcsolatos lábtartások.- 15 -