Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)
II. Vita a mai drámaírás és rendezés problémáiról
De hogyad is áll a hivatásos színház? Mindenekelőtt szögezzük le már elöljáróban, hogy nagyon félrevezető az az állítás, amely szerint ma Indiában nincs hivatásos színház. A valóságban nagyon is van, és feltétlenül tisztában kell lennünk vele, hogy mire törekszik. Vegyük például a bengáli hivatásos színházat. Jelenleg Kalkuttában négy állandó hivatásos színház van, amelyek egész éven át heti négy előadást tartanak. Némelyik színdarab többszáz estén át telt házakkal megy. E színházak pénztári bevételei nyilvánvalóan nemcsak hogy nagyon kielégitőek, de állandóan növekednek is. A baj a műsor körül van, amelyet általában olcsó, szentimentális hatásvadászat jellemez, erkölcsi vagy politikai propagandával leöntve. E darabokban a színészi játék többnyire sablonos és élettelen, az előadás silány, noha technikailag néha szenzációs - minden receptszerü benne. A színházak közül háromnak forgószinpada van. Tudjuk, hogy amikor a harmincas években Shri Szatu Szén bevezette a forgószinpadot, komoly művészi eredményeket értek el segítségével, de azóta többé-kevésbé tehertétellé vált. Az utóbbi évek során újfajta válságot teremtett a bengáli drámairásban; a regénydramatizálás nagyobb hangsúlyt kapott, mint jó uj darabok Írása. Böviden, ez a színház, noha hallatlanul népszerű és anyagilag sikeres, a filmhez hasonlóan teljesen üzletszerű tevékenységgé vált* Gazdáinak alig van tere vagy igénye a kísérletezésre, uj rendezési értékek megyalósitására, friss és merész ötletekre, egyszóval arra, hogy igazi színházat csináljanak. Inkább üzlet, mint művészet.... A létminimum szintjén Azonban az egyetlen gudzserati hivatásos szintársulat a bombayi Bhangvadiban ezzel összehasonlítva még sokkal kezdetlegesebb. Itt a szinház, a maga görgőkön futó- 145
