Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában

Költséges festett díszletek és tetszetős kellékek alkalmazás« távol áll a hindu Ízléstől. A kulisszák helyét a szín szemléletes és hatásos leírása foglalja el. Hiszen a színjáték végső soron Illúzió. Bármennyire túlzsúfolják díszlettel és kellékkel, mégis csak a képzelőerőre kell támaszkodnia. A nehéz, nyomasztó tárgyak a színpadon kisebbítik a színész személyiségét. Például a meiningeni udvari színház, amely a naturalista kiállítást a végletekig vitte, olyan óriássá változott, amaly elnyelte a színészt. Reinhardt és Meyerhold színházi forradalma érthetővé válik, ha belemélyedünk a színház történetébe. Bertolt Brecht, a hires német drámairó másfajta kiemelkedő példát mutatott. Szakított a naturalista előadásmóddal; a Kelet stilizált színházát tanulmányozta és ezt a kultúrát gyümölcsözi ette a német színház javára. A Kaukázusi krétakörben Gruse ágyban fekvő beteg férje úgy fürdik meg, hogy egy képzeletbeli vödörből nyakonönti magát vízzel és didergésével, reszketősével, valamint teste erőteljes ledörzsölésével tökéletes képét nyújtja egy fürdő embernek.

A keleti színházban a stilizálás és a szimbolizmus évszázadok óta használatos. Részei a színházi hagyománynak. Vegyük például a pekingi operát. Egy színész lenyomja a nemlétező ajtó kilincsét és nagy lépéssel bejön a helyiségbe. Fekete zászlóval a kezében egy férfi szalad át a színpadon; ő a szél. A sik színpadon két férfi evez egy csónakban, háborgó hullámok között. A csónak himbálódzását, ágaskodását és előrelendülését taglejtésekkel és arcjátékkal fejezik ki.

A japán No-szinházban a beteg embert a földön fekvő kimonó ábrázolja. A szanszkrit drámában a színészek úsznak, lovagolnak és repülnek, mindezt csak pantomimikus mozdulatok segítségével. A sötétséget nem úgy ábrázolják, hogy a színpadon kialszik a fény, hanem csak kezük tapoga- 13 -