Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

kitűnően tudnom, milyen célzattal beszélek és hogy milyen a kapcsolatom azokkal az emberekkel vagy eseményekkel,akikről vagy amelyekről beszélni fogok, sőt azt is tudnom kell, hogy amikor beszélek, milyen reagálást várok partneremtől. Csak akkor érezhetem azt a bizonyos alkotó közérzetet, amelyben "mintha először” osztoznék meg partneremmel a látottakon és a hallottakon, ha mindezt megvalósítom. Teljesen világossá vált előttem,hogy mindezeket lehetetlen partner nélkül, eleven beszélgetés nélkül elérni. Az elbeszélés tényekre bontása, ezeknek a tényeknek értékelése, a látomások összegyűjtése és az a képesség, hogy a szerzői anyagot saját szavainkkal mondjuk el, előkészíti azt a talajt, amelyen állva már életszükségletté válnak a szerző szavai.

.Áttértünk a szerző szövegére. Ez a momentum az esetek többségében zavartalanul zajlott le. A szöveg simán helyére talált, a hallgatók próbálgatták a szavakat, amelyek saját szavaiknál pontosabban és jobban fejezték ki azt a gondolatmenetet, amelyhez az előzetes munka során már hozzászoktak.

Sztanyiszlavszkijt rendkívül izgatta az a kérdés, mikor és hogyan kell áttérni a szerepalkotás és a művészi szó kialakításának során a pontos szerzői szövegre. Sokszor beszélt erről és hangsúlyozta, hogy ez kisérletezést, gyakorlati kipróbálást igénylő feladat.

A szerző szó szerinti szövegére való áttéréshez jó érzékre van szüksége a rendezőnek.

Veszélyes pillanat az, amikor a szininövendék vagy a színész hozzászokik saját szövegéhez és úgy érzi, hogy ez fejezi ki legpontosabban és legérzékletesebben gondolatmenetét.

Ezért seiját gyakorlatomból kiindulva, az a véleményem, hogy a lehető legközelebb kell hozni a próbáknak azt az időszakát, amikor a szinész saját szavaival mondja el a szöveget, ahhoz az időszakhoz, amikor a szerző szövegével ellenőrizzük önmagunkat...- 75 -