Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)
A színészi szó
Gyakran gondolkodtak-e önök azon - mondotta Sztanyiszlavszkij -, mennyi erőt fordít az iró arra, hogy pontosan fejezze ki szavakkal az emberi érzelmek egész bonyolultságát? Önök pedig nem vesznek annyi fáradságot, hogy behatoljanak ennek a kifejezett gondolatnak a lényegébe, csak mechanikusan elfecsegik ezeket a szavakat. Majakovszkij leirja, hogyan dolgozott a Szergej Jeszenyinhez cimü versén. A költő már az első sorokban arról ir, hogy a szavak kiválogatásánál feltette önmagának a kérdést: "Vajon ez az a szó? Vajon jól fogják érteni? stb." "Kezdem összeszedegetni hozzá a szavakat. Maga elment, Szerjozsa, a másvilágba... Maga elment, mindörökre a másvilágba. Maga elment, Jeszenyin, a másvilágba. Melyik jobb ezek köztil a sorok közül? Mind vacak! Miért? Az első sor hamis a ,Szerjozsa* szó miatt. Sose beszéltem én Jeszenyinnel ilyen bratyizó hangon s most sem tartom megengedhetőnek ezt a megszólítást, mert egész csomó más hamis szólamot vonna maga után, amelyek sem hozzám, sem Jeszenyinnel volt viszonyunkhoz nem illenek, ilyenek, mint , te*, .kedvesem', .testvér* és igy tovább. A második sor azért nem jó,mert ez a szó .mindörökre’, ez nem kötelező, ez csak véletlen, csupán a mérték kedvéért toldottam bele: nemcsak, hogy nem segít, semmit nem magyaráz, hanem egész egyszerűen zavar. És tényleg, mi az, hogy .mindörökre’? Hát halt meg már valaki nem .mindörökre’? Van olyan halál is, ahonnan rögtön tértijegyet lehet váltani? A harmadik azért nem megfelelő, mert túlságosan komoly. (A megcélzás alapján lassanként az világosodik meg a fejemben, hogy mind a három sornak ugyanez a baja.) Hát miért nem volna itt megengedhető a komolyság? Azért mert ürügyet szolgáltat ahhoz, hogy a siron túli élet evangélista- 52 -
