Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

tében milyen hatalmas helyet foglalnak el a belső, ki nem mondott monológok.

Soha nem fog valódi igazságot elérni a Lopahinnal játszott jelenetben, ha nem tárja fel önmagában Varja valódi gondolatmenetét, amely jellemzi ennek a jelenetnek minden pillanatát.-Gondolkodom, Konsztantyin Szergejevics, gondolkodom - mondta elkeseredetten a növendék. - De hogyan képes majd ön megérteni az én gondolataimat, ha nincsenek szavaim a kifejezésükre.- Éppen itt kezdődnek a mi bűneink - felelt Sztanyiszlavazkij. - A színészek nem bíznak benne, hogy kimondatlan gondolataikkal is magukkal ragadhatják a nézőt. Higgye el, hogy ha a színészben megvannak ezek a gondolatok, ha valóban gondolkodik, akkor ez feltétlen kifejezésre jut tekintetében. A néző nem tudja meg, milyen szavakat mond magában, de kitalálja a szereplő belső közérzetét, lelkiállapotát ás magával ragadja az a szerves folyamat, amely létrehozza a szövegmélyének szakadatlan fonalát. Próbálkozzunk meg egy gyakorlattal a belső monológot illetően. Emlékezzék csak azokra a feltételezett körülményekre, amelyek megelőzik Varja és Lopahin színpadi megjelenését. Varja szereti Lopahint. A házban mér mindenki eldöntött ténynek tartja házasságukat, a férfi azonban valamilyen okból késlekedik, telik-mulik nap nap után, hónap hónap után,de Lopahin hallgat.

A cseresznyéskertet eladták. Lopahin vette meg. Ranyevszkaja és Gajev elutazik. Már mindent összecsomagoltak. Csak néhány perc van hátra az indulásig és Ranyevszkaja, aki végtelenül sajnálja Varját, elhatározza, hogy beszél Lopahinnal. Kitűnt, hogy a megoldás nagyon egyszerű. Lopahin örül, hogy Ranyevszkaja magétól kezdeményezi ezt a beszélgetést és szeretné azonnal megkérni Varja kezét.

A felélénkült, boldog Ranyevszkaja hivja Varját. Most mindjárt megtörténik az, amit oly régen vártak. Próbálja- 95 -