Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

Loy Tolsztoj, a nagy pszichológus, aki fel tudja tárni az ember legbensőbb énjét is, hatalmas tárházát nyújtja az ilyen példáknak. Vegyünk egy fejezetet a Háború és békából. Dolohov megkéri Szonya kezét, de visazautasitó választ kap. Megérti, hogy Szonya Nyikolaj Rosztovot szereti. Két nappal az események után Rosztov rövid Írásos üzenetet kap Dolohovtól. "Minthogy előtted is ismeretes okokból nem akarok töb­bé elmenni hozzátok, és a hadseregbe indulok, ezért ma este bucsulakomát rendezek barátaim számára, kérlek, jöjj el az Angol-fogadóba". Rosztov megérkezik és heves kártyajáték közben találja a társaságot. Dolohov tartja a bankot.Az egész játék közép­pontja Rosztov. A tartozás már rég meghaladja a húszezer rubelt. "Dolohov már nem mondott, nem is hallgatott törté­neteket. Leste Rosztov kezének minden mozdulatát és néha egy-egy futó pillantást vetett Rosztov kontójára..." Rosz­tov a fejét mindkét kezével alátámasztva ült a telefirkált, itallal leöntött, kártyalapokkal teleszórt asztalnál. Egy kínzó benyomás egy pillanatra sem hagyta nyugton: ez a szé­­leacsontu, vöröses kéz, amelyet az ingujj alól kikandikáló szőr borit be és amelyet szeret is, meg gyűlöl is, teljesen hatalmában tartja őt. "Hatszáz rubel, ász, negyedtét, kilences... lehetetlen visszanyerni!... És milyen jól mulatnék most otthon... Dup­lát a filkóra... ez lehetetlen!... De miért teszi ezt ve­lem?..." - gondolta Rosztov és emlékezetébe idézte a mul­tat... "Hiszen tudja, hogy mit jelent nekem ez a veszteség. Nem kívánhatja a vesztemet! Hiszen barátom volt. Hiszen szerettem... De ő nem is hibás; hát tehet ő arról,hogy ked­vez neki a szerencse? Én sem vagyok hibás - mondta magama­­gának. - Nem tettem én semmi rosszat. Hát megöltem én, vagy megsértettem én valakit, kivántam én rosszat valakinek? Mi­- 87 -T I

Next

/
Thumbnails
Contents