Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

A BELSŐ MONOLÓG

Sztanyiszlavszkij számára a beszédképzés során a legfontosabb gyakorlati eljárások egyike a látomások kialakítása volt.

Hasonlóképpen fontos módszere volt Sztanyiszlavszkijnak és Nyemirovics-Dancsenkonak az úgynevezett "belső monológ".

Sajnos, ezt napjainkban még igen kevéssé dolgozták ki. Pedig ez az egyik legfontosabb ut ahhoz, hogy a szó a színpadon szervesen csengjen.

Az ember az életben állandóan gondolkodik. Gondolkodik, amikor tudomásul veszi a körülötte levő valóságot, gondolkodik, amikor tudomásul vesz bármilyen hozzá intézett gondolatot. Gondolkodik, vitatkozik, cáfol és egyetért nemcsak a környezetével, hanem önmagával is, gondolatai mindig aktivak és konkrétak.

A színpadon a színészek többé-kevésbé urai gondolataiknak, mig a szövegüket mondják,de távolról sem képes mindegyikük gondolkodni a partner szövegmondása alatt. Pedig a szinészi pszichotechnikának éppen ez az oldala a legfontosabb abban a szakadatlan szerves folyamatban, amikor feltárjuk az "emberi lélek életét" a szerepben.

Ha az orosz irodalom nagyjaival foglalkozunk, megláthatjuk, hogy az Írók, amikor az emberek belső világát tárják fel, a lehető legrészletesebben Írják le ezeknek az embereknek gondolatmenetét. Láthatjuk, hogy a hangosan kimondott gondolatok csak kicsiny részét alkotják annak a gondolatáradatnak, amely néha az emberi tudatban kavarog. Az ilyen gondolatokat néha ki sem mondják monológként, néha rövid, tartózkodó mondatban jutnak kifejezésre, néha szenvedélyes monológban törnek felszínre az irodalmi mü által feltételezett körülményektől függően.

Hogy gondolataimat érthetőbbé tegyem, szeretnék néhány ilyen ^belső monológ" példát felhozni az irodalomból.- 86 -