Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

kénynek, az emelkedett esetében különösen pontos látomásokra van szükségünk.

Sztanyiszlavszkijt rendkívül érdekelte az emelkedettnek, a költőinek problémája. Azt mondta, Puskint játszani azért nehéz, mert nehéz dolog olyan tömegméretekben látni, ahogyan Puskin látott, mert a költőiség csak akkor jöhet létre, ha a színészek a drámai anyag elsajátításakor teljesen átveszik azt az emelkedett tartalmat, amely életrehivta a költői miívet és színpadi létük minden pillanatát a szerző elgondolásával egyenértékű gondolatokkal és érzésekkel töltik meg.

A színházban akkor alakul ki igazi művészet - mondta nekünk Sztanyiszlavszkij -, amikor az egyszerű emberi érzéseket és érzelmeket költőiség hatja át. Ez azonban távolról sem jelenti, hogy éneklő hangsúllyal kell mondani azt, ami emelkedett. Nem szabad csak a beszéd modorából kiindulni, mert éppen akkor jelentkezik az álpátosz. Meg kell érteni, hogy a tragédia egyszerű, jelentékeny és emelkedett művészet és hogy a tragédiához vezető utat a feltételezett körülmények szélesítésével és elmélyítésével és helyes értékelésével lehet kialakítani. Ha úgy akarnak beszélni, hogy közben semmit sem látnak, akkor elkerülhetetlen az álpátosz. Beszéljenek a cselekmény logikája szerint és akkor megjelenik az érzések logikája is. Ne siessenek. Ne gondoljanak a tempóra, az megjön magától akkor, amikor a nehezet megszokottá, a megszokottat könnyűvé, a könnyüt pedig széppé teszik. Egész művészetünk abban rejlik, hogy meglássuk azt, amit már hússzor is láttunk. De ma nem úgy látják, ahogyan tegnap látták, és akkor, amikor sikerül uj módon meglátni, próbálják azt úgy visszaadni.- 85 -i