Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)
A színészi szó
kedvéért fogják elmondani, akkor a szavak minden bizonnyal csak a nyelvizmokban rögződnek. Hogyan lehet elkerülni ezt a veszélyt? Először is, ahogyan már mondtam önöknek, ne tanulják meg a szöveget,amig nem tanulmányozták részletesen tartalmát , csak ilyen tanulmányozás után válhat a szöveg az önök számára életszükségletté. Másodszor, valami egészen mást kell megtanulniuk, emlékezetükbe kell vésniük a szerep látomását, a belső érzékeléseknek azt az anyagát, amelyre a további viszonyok kialakításához szükségük van. Ha létrehozták a szerep "filmszalagját" - mondta Sztanyiszlavszkij -, elmennek a színházba és ezres tömegek előtt, a nézők előtt pergetik le ezt a szalagot, végignézik, beszélnek róla, mert képesek már itt ma és azonnal érezni. Következésképpen a szöveget, a szóbeli cselekvést elképzeléssel, látomással kell rögzíteni, erről a látomásról pedig gondolat*T tál, szavakkal kell beszélni. A szöveg gyakori ismétlése bemagoláshoz vezet, a képszerű alakok azonban épp ellenkezőleg csak erősednek a gyakori ismétléstől, mert a képzeleterő minden egyes esetben a látomás uj részleteit rajzolja elénk. Ha a színész arra törekszik, hogy "illusztrált mondanivalót" hozzon létre, ezzel feltétlenül mozgásba hozza képzelőerejét s a szerző szövegét állandóan uj és uj alkotó vonással gazdagitja, minthogy a jelenségek befogadására irányuló képességünk határtalan és minél gondosabban összpontosítunk valamilyen tényre, annál többet tudunk meg róla. Vegyük például Csackij monológját Az ész bajjal .jár első felvonásából. Csackij izgatott attól a ténytől, hogy hosszú távoliét után visszaérkezett Moszkvába és hogy láthatja a szeretett- 55 -