Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

lányt, amellett sok mindent szeretne megtudni régi ismerőseiről, de a gyors egymásutánban feltett kérdésekre meg sem várja Szofja feleletét. Agyában tolonganak, igen, pontosan tolonganak az előbukkanó emlékek és Csackij könyörtelenül, éles elméjű szarkazmussal olyannak rajzolja ismerőseit, amilyeneknek emlékezetében maradtak. Szeretné megtudni, hogy változott-e valami távollétében, vagy "ma is" minden "olyan, mint rég". Érdekli, hogy megváltozott-e Pamuszov Ízlése, vagy továbbra is

... az angol klubnak hü és régi tagja?

Szeretné megtudni,hogy "pattog-e még a fürge bácsika", hogy él-e még "az a barnaképü, gólyalábu" valaki, aki "... ott terem, meg itt terem, vendéglő, kocsma, étterem...", a nevét elfeledte,de emlékszik, hogy "török volt vagy görög". És szeretne tudni "a három vén járdakoptató"-ról, "ki egyre ifjabb már félszázad óta." S ebben a pillanatban máris újabb alak villan elébe:

Hát napunk, kincsünk melyhez nem terem Hasonló: a Szinház s a Bálterem?

Ezeket az emlékeket azonban máris újak söprik el. Csackij szeretné megtudni, hogy van Szofja valamilyen "hektikás" rokona.

S a könyvutáló hektikás rokon,

Ki a tanügyi bizottságba állt,

És orditva - nem tudni, mily okon - Az iskolázás ellen prédikált?

Csackij ezekről az emberekről szeretne beszélgetni ifjú évei barátnőjével, ezekről, akik valaha torkig untatták, s akik elől menekült és akikkel újból összehozza a sors,

hiszen hazatért,

Kószál az ember szerteszét, de titkon Csak hazavágy. A füst is édes itthon...- 56 -