Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)
A színészi szó
Egész védőbeszédet tarthatnék az utolsó sor mellett, de megelégszem azzal, hogy végig minden sort idemásolok a piszkozatból, hogy igy demonstráljam: néhány szó kidolgozása is mennyi munkát jelent. És valóban,ha az ember elgondolkodik Puskin, Tolsztoj, Majakovszkij kéziratai felext, megnézi azt a végtelen sok áthúzást, javitást, beszúrást, ha végiggondolja azt a hatalmas munkát, állhatatosságot és önmaga iránti igényességet, amely annyira jellemzi nagy Íróink alkotó munkásságát, s mindezt összehasonlítja némelyik színész és rendezi gondatlan pongyolaságával, amely a mü szóbeli szövedékének színpadi előadásában megnyilvánul, világossá válik, hogy nagy feladat áll előttünk, tanulnunk kell a szó művészeitől, tanulnunk Sztanyiszlavszkijtól, aki azt követelte, hogy rendkívül magas színvonalon tárjuk fel a szerző gondolatát. a színészi látomás A szóbeli cselekvés egyik legfontosabb alkotó eleme a "látomás" problémája, amelyet Sztanyiszlavszkij rendkívül széleskörűen és sokoldalúan dolgozott ki. Az én feladatom, annak az embernek feladata, aki máshoz beszél és igyekszik az illetőt meggyőzni - kezdte egyik velünk folytatott beszélgetését Sztanyiszlavszkij -, hogy az ember, akivel beszélek, a számomra fontos dolgot az én szememmel lássa. Éppen ez fontos minden próbán, minden előadásban, az a fontos, hogy arra késztessem partneremet, úgy lássa az eseményeket, ahogyan én látom. Ha ez a belső cél önökben helyesen él, akkor cselekedni fognak a szavakkal, ha nem, akkor baj vein. Akkor a szerep szavait csak a szavak "^Majakovszkij: Hogyan kell verset írni? Békés István fordítása. Parnasszus, Bp. 1947. 48-49. ás 58-59. p. 54 -
