Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)
A színészi szó
ez az ember beteg, vagy azt, hogy egyszerűen gúnyolódik önökkel. A színpadon gyakran előfordul, hogy a szerző szövegét úgy mondják el, hogy már nem is hiszünk a szereplőnek és azt gondoljuk, mindaz, ami a színpadon játszódik, hazugság. De létrejöhet-e valódi igazság a szinpadon, ha a szereplő fizikai viselkedése hamis? Képzeljük csak el, hogy ugyanez az ember, aki a fiát keresi az utcán, odajön hozzánk, megállit, cigarettát szed elő a zsebéből, rákönyököl a ház falára, rágyújt és minden sietség nélkül teszi fel a fiára vonatkozó kérdést. Megint csak azt gondolnánk, hogy valami nincs rendben, hogy valójában nem is a fiát keresi, hanem valami oknál fogva miránk van szüksége. Ily módon az ember belső állapota, gondolatai, kívánságai és viszonyai feltétlenül sz'Őban jutnak kifejezésre s egyben bizonyos meghatározott fizikai viselkedésével is. Meg kell tudnunk határozni minden pillanatban, hogyan viselkedik egy ember fizikailag, ha ezt és ezt érzi: mit tesz, járkál, ül vagy áll, sőt azt is, hogyan járkál, hogyan ül és áll. Képzeljük el, hogy éppen azt az embert kell eljátszanunk a szinpadon, aki az utcán a fiát keresi. Ha asztal mellett ülve kezdjük mondani a szöveget, amelyet ez az ember mond, nehéz lesz helyesen elmondani. A nyugodt, ülő alak zavar bennünket abban, hogy megtaláljuk a fiát elvesztett ember helyes közérzetét, anélkül pedig a szöveg holtan hangzik. Képtelenek leszünk úgy elmondani ezt a mondatot, ahogyan az életben az az ember elmondaná. Most pedig én azt mondom önnek: "a fiát keresi, aki elkódorgott valahová, amig ön bement az üzletbe. Álljon fel az asztal mögül és képzelje el, hogy ez itt az utca, ezek meg itt a járókelők. Feltétlenül meg kell tudnia tőlük, nem látták-e a fiát. Cselekedjék, csinálja mindezt nemcsak szavakkal, hanem fizikailag is." 37 -
